Elsőként Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója szólalt fel az eseményen, mindenekelőtt beszámolva arról, hogy jó irányban haladnak a múzeum felújítási munkálatai, a tervezők és kivitelezők is szentgyörgyiek, akikkel jól működik a kommunikáció, és mind az időzítéssel, mind a munka minőségével meg vannak elégedve. Ezután elmesélte, hogy két apropója volt a kiállításnak. Az egyik, hogy a pipagyűjteményüket kölcsönkérte egy másik múzeum, és akkor merült fel az ötlet, hogy miért ne állíthatnák ki ők is ezeket a tárgyakat, a másik pedig, hogy a Dohánygyár visszakerült a város tulajdonába, mely esemény olyan hatalmas eredménynek számít, amit a múzeum szeretett volna megünnepelni a maga módján. Vargha Mihály örömmel mesélt arról, hogy milyen lelkesen vettek részt kollégái a kiállítás megszervezésében, mely talán annak is tulajdonítható, hogy a sok költözés, leltározás, lélekölő feladat mellett végre ismét kreatív munkában lehetett részük.

Az igazgató után Tóth-Bartos András történész, muzeológus mesélt röviden a kiállításról, rámutatva, hogy mennyi ellentmondást tartalmaz a dohányzás: a fogyasztása eufóriát okozhat, de magához láncolja a fogyasztót, és meg is ölheti; az államkincstárnak óriási jövedelmet biztosít, de ugyanennyire költséges az általa okozott egészségügyi károk orvoslása is. Európai története során minden korban különböző tiltásokkal sújtották, mégis rendkívül gazdag kulturális jelenséggé nőtte ki magát a fogyasztása, a kiállítás fő vezérvonala tehát a dohányzás kultúrtörténete. Bár a pipagyűjtemény megismertetése volt az eredeti ötlet, ezt nem tudták volna megvalósítani anélkül, hogy ne mutatták volna be a szemerjai dohánytermesztést vagy a szentgyörgyi dohánygyár történetét, és nem hagyhatták figyelmen kívül a dohányzásnak az életmódra, művészetekre gyakorolt hatását sem.

Négy teremben mutatták be egy-egy vetületét a témának. Az elsőben a növény termesztésétől az ipari feldolgozásig jutnak el, a szentgyörgyi cigarettagyárat is bemutatva, mely a romániai dohányipar utolsó bástyájaként 2010-ben omlott össze. Mintegy harmincféle cigarettamárka mellett szivart is gyártottak itt, és a lelkes magángyűjtők jóvoltából több is látható a kiállításon a helyi márkák közül. Egy jellegzetesen polgári jelenség, a romantikus hangulatú dohányzó szalon bemutatása is része a kiállításnak, ahol nemcsak a nyugati, hanem a keleti típusú dohányzást is felidézik, a kereskedelmi vonzatot pedig a trafik bemutatása által jelenítik meg. „A dohány reklámozása egy sajátosan harsány plakátművészeti stílust alakított ki, a trafikos pedig olyan volt a nagyvárosok negyedeiben, mint a borbély, aki mindenkivel szóba állt, mindenkiről mindent tudott” – fogalmazott a szakember. A trafiknak berendezett helyiségben lehet megismerkedni a múzeum gyönyörű pipagyűjteményével, azok formavilágával és készítésének módjaival is. A kiállítás azt is szemlélteti, hogy mennyire beivódott a mindennapokba a dohányzás, korosztályra vagy társadalmi csoportokra való tekintet nélkül, de mi sem bizonyítja jobban, hogy mennyire káros szenvedélyről van szó, mint a záró momentum. A szalon romantikus, misztikus félhomályából és a harsogó reklámok közül ugyanis egyenes út vezet a kórházi ágyig, ahol a dohányzás egészségügyi vonzataiba is bepillanthat a néző. „Egy dohányosnak az elhalálozási esélye hússzor nagyobb a nem dohányosokénál, körülbelül 16-féle rákot okoz, és rengeteg krónikus betegséget” – mondta Tóth-Bartos András, hozzátéve azonban, hogy az utolsó pannó azt a jó hírt hordozza, hogy a dohányzásról le lehet szokni. Bízzunk benne, hogy eljön az idő, amikor tényleg csak múzeumban fogunk találkozni ezzel a témával – tette hozzá.

Szőcsné Gazda Enikő röviden arról beszélt, hogy Sepsiszentgyörgy története már jóval a gyár alapítása előtt összefonódott a dohánnyal, tudniillik Szemerja falu valamikor nagyon híres dohánykertész településnek számított, a szemerjai termék a XIX. század folyamán jelentős dohánytípusa volt egész Kelet-Európának. Korabeli történészek szerint Erdélyben a szemerjai volt a leghíresebb dohány, azonban ez a kistermelők által, kertekben termesztett típus a 19. század végére egészen visszaszorult a nagytermelés térnyerése nyomán. A Dohánygyár létrehozása egy gazdaságpolitikai lépés volt, mely által serkenteni próbálták a helyi termesztőket, de ez a terv nem vált be. Szőcsné Gazda Enikő a múzeum pipagyűjteményéről is értekezett, mely 85 százalékban Háromszék területéről gyűjtött pipákból áll, és jól szemléltethető vele, hogyan gyűrűzött be hozzánk távoli tájak pipaanyaga is. Nagyon jelentős darabokkal is rendelkezik a gyűjtemény, melyeket egyenként is méltatott a szakember. Végezetül köszönetet mondott a támogatóknak, gyűjtőknek és kollégáinak, mindenekelőtt Péter Alpár látványtervezőnek a kreatív munkáért.