Újra és újra, jellegzetesen hazai módon. Mert mindazok a kormányzati és hatalmi szereplők, akiknek szakmailag is megalapozott intézkedéseket kellett volna hozniuk, heteken, hónapokon át halogatták, s az utolsó pillanatban előrukkoltak egy olyan gyatra döntéssel, amelyet laikusok is vitathatnak. Ugyanis egyszerűen nem célszerű az, amit kitaláltak: a tanszemélyzet hatvan százalékos átoltottsága önmagában nem teszi biztonságosabbá az oktatást, ellenben felvet néhány kérdést, egyebek mellett azt, hogy a diákokat mi védi, ha még tesztelni sem képesek? E véget nem érő járványhelyzetben jónak tekinthető, ha oltakozásra ösztönöznek, ám a diákok szempontjait is szem előtt kellett volna tartani. Sőt, az ő szempontjaikra még hangsúlyosabban kellett volna figyelni, mert veszteségeik már rég tornyosulnak. Nemcsak az iskolásoké különben, hanem az egyetemekre járóké is, utóbbiakról alig esik szó, pedig ez is súlyos társadalmi probléma.
Jól ismert, miszerint Iohannis, Cîţu és társai az év elején elszúrták azt a lehetőséget, hogy értelmesen, érvelve próbálják meggyőzni a bizalmát vesztett lakosságot az oltakozásról. Ehelyett zárva tartották az iskolákat májusig, addig, amíg a járvány enyhült, s nem azért, mert a hatóságok ügyesen cselekedtek volna, hanem a vírus szezonális jellege miatt. A nyarat elvesztegették, s a nagy kormányzati tétlenség árát ősszel mindannyian busásan megfizetjük. Eközben a diákok, kiszolgáltatva mindenféle hatalmi önkénynek, tanulnak, ahogy tudnak, tanulnak, ahogy lehet. Az említett hatvan százalékos küszöbértékkel ugyan védettebbé próbálják tenni a pedagógusok karát – és ez nagyvárosokban, zsúfolt életterekben önmagában is előrelépés –, ám a diákok tekintélyes része továbbra is védtelen. Jóval összetettebb, több szempontra alapozó intézkedést kellett volna bevezetni, hiszen az iskola része egy városnak, községnek vagy falunak, nem lehet eltekinteni attól, hogy mi történik, milyen a járványügyi helyzet a megfelelő közösségekben. Nagyobb városokban, nyüzsgő emberekkel, tömegközlekedéssel jóval nagyobb a fertőződés esélye is, mint kisebb településeken, ahol rendszerint a járványügyi mutató sem szökött az egekbe, mint a fővárosban vagy az ország jelentősebb megyeközpontjaiban. Ha tehát az lett volna a cél, amit a tanügyminiszter korábban is hangoztatott, nevezetesen, hogy az iskolákat kell utoljára bezárni, akkor nem így kellett volna cselekedniük. Mert megint az iskolákat zárták be leghamarabb, s hoztak légből kapott, mesterkélt és járványügyi szempontból erősen támadható intézkedéseket. Melyek ráadásul a társadalmi feszültséget is növelik, racionális megoldás helyett hibáztathatóvá váltak az oltást elutasító oktatók. Ezért is ócska, alantas, diverzió jellegű ez az intézkedés.
Eközben azok a diákok, akik maguk is megtették, amit lehet és amit tudtak – azaz, felvették az oltást –, és hasonlóképpen cselekedtek szüleik, családtagjaik, tehát epidemiológiai tekintetben védettebbeknek tekinthetők, mindezek ellenére mégsem mehetnek iskolába – és joggal kérdezhetik, miért? Miért sérül az oktatáshoz való alkotmányos joguk, miközben ők megtették azt, amit lehet?
Még súlyosabb a vidéki iskolák helyzete. Kisebb, falusi vagy községi településeken élő diákok tömegesen ragadtak otthon, távoktatásra kényszerülve, holott ezeken a településeken eddig is jóval alacsonyabb volt a fertőzöttségi ráta, mint a városokban. Ráadásul az online oktatás ezekben a közösségekben nehézkes, esetenként lehetetlen. Vagyis a leginkább rászorulókat sújtja legjobban ez az összetákolt, két pártközi egyeztetés között született férchatározat, azokat a kisebb, elemibe vagy általános iskolába járó tanulókat, akiknek a legnagyobb szükségük lenne iskolai képzésre, akiknél a legnagyobb a lemorzsolódás, az iskolaelhagyás veszélye. Miért? Mit szülhet még a hatalmi szűklátókörűség? Nyomatékosítjuk: olyan vidéki településekről van szó, ahol nem a nyüzsgő életforma a jellemző, a fertőzöttségi ráta is alacsony, akár nulla is lehet, a diákok mégsem tanulhatnak. Miért? Urak és elvtársak, miért?
Háromszéken a vidéki iskolák szinte kivétel nélkül távoktatásra kényszerültek olyan körülmények között, hogy a közel félszáz közigazgatási egységből mintegy húsz esetében 3 ezrelék alatti a fertőzöttség, kevesebb mint felénél pedig nulla és egy közötti. A diákok pedig ülnek otthon, mert az átoltottság alacsony. E helyzetben sehova sem vezet az oktatás korlátozása, főleg azok esetében, akik eddig nem akarták magukat beoltatni és ezután sem teszik. Ki viseli majd a következményeket, ki felel a funkcionális analfabéták, a tudatlanok, a képzetlenek sokasodásáért? Iohannis, Cîţu, Cîmpeanu, Cseke, Arafat?
Miért kell a kisebbeknek – mert óvodásokat is érint e korlátozás – megfizetniük az árát a következetlen és lagymatag politizálásnak? Mit vétettek ők? A kormány, a parlament hetek, hónapok óta nem mer felvállalni járványügyi tekintetben fontos döntéseket, e tétovázás áldozatai pedig óvodások, kisiskolások, diákok. Miért? Az ő érdekeiket ki képviseli, ki vállalja fel? Meddig tarolhat még az ostobaság, a közöny, az álságosság? Meddig írhatja felül az észszerűséget a politikai érdek, meddig engedheti meg magának a kormány, a hatalom, hogy együgyű döntéseivel semmibe vegye a diákok érdekeit?