Sápadt kocsányszárakat
borzolgat a szél,
bosszantó ökörnyálak
szállingóznak szanaszét.

Zizegő lombszőnyegben
vadmalacok mászkálnak,
ha találnak makk-csemegét,
jóllakottan tovább állnak.

A békés völgy reggelente
ködfátyolban ébred,
minden gyermek tekintete
a hófedte hegyormokra téved.

Kányádi  Sándor: November-vers

Nyugaton, keleten
vörös az ég alja.
Régről nem kelepel
kéményen a gólya.

Csóka- s varjúsereg
lepi el a fákat,
véget a szél se vet
a nagy csárogásnak.

Pedig fúj, ahogyan
fújni tud november,
birkózik a csupasz
hegyekkel, vizekkel.

Bömböl a szél, süvölt,
dühében már jajgat:
túlcsárogják dühét
a csókák és a varjak.

Juhász  Ferenc: A kertekre leszállt a dér

A kertekre leszállt a dér,
kékülten pereg a levél,
rozsdásra váltak a rétek,
üres a madárfészek.

Lassú, nehéz esők jönnek,
és megcsapkodják a földet,
s ha a hűs felhők elfogynak,
a sárban barmok tocsognak.

Nézd, ez az ősz. De jön a tél.
Hulló tollától a föld fehér.
Hártyás a víz, ez már a jég.
Kék füst száll, csöndes a vidék.