Az Árkosi Művelődési Központ Bástya-termében összegyűlt népes közönség az együttes törekvésének lényegét – nevezetesen, hogy a 17–18. század zenéjét korhűen, ugyanakkor életszerűen adja elő – a korabeli magyar zene révén élvezhette. A szó legszorosabb értelmében: élvezet volt hallgatni a sajátos előadói stílusban, olyan korhű hangszerekkel, mint a fidula, a rebek vagy a korabeli fuvola, de hegedűn, brácsán, csellón, blokflötén megszólaltatott muzsikát. Hogy a változatos vokálokról ne is beszéljünk, hiszen az együttes minden tagja az ízes-régies szövegek éneklésében is kivette a részét. A hét muzsikus együtt, de külön-külön is megcsillogtatta nem csupán hangszer- és énektechnikáját, hanem elkötelezettségét is a régizenéhez. Hivatásos muzsikusok lévén pedig úgy teszik mai emberhez szólóvá a régi, jobbára kéziratos darabokat, hogy azok eredeti stílusát idézik. Jó volt hallani Balassi Bálint énekeit, a sepsiszentgyörgyi kottás kézirat vagy Pálóczi Horváth Ádám ismert vagy kevésbé ismert dallamait, mint ahogy a csíkszentléleki Bocskor János énekeskönyvének szomorúbb hangvételű dalait is, és jó volt nevetni a román–magyar vegyes nyelven lejegyzett, Nici n-am furat című ének sorain.

A jubileumi koncert egy kis emlékezés is volt a kezdetekre: Filip Ignác, az együttes mostani művészeti vezetője meg is köszönte Hanke Katalinnak, mindannyiuk tanítómesterének a biztatást, az együtt muzsikálást. Az Adorján Csaba (fidula, brácsa), Filip Ignác (furulyák, fuvolák), Kovács Éva (rebek, hegedű) Kovács László (fidula, hegedű), Lázár Zsombor (fidula, cselló), Szabó Éva (furulyák, fuvolák, ütőhangszerek) és Szőgyör Csaba (viola de gamba, ütőhangszerek) összeállításban mintegy másfél évtizede működő együttes hazai és külföldi fesztiválok egész során lépett fel. S mert mindenikük hivatásos zenész, így hivatásuk sok más feladat elé is állítja, a korántsem széles közönséget megszólító régizene elkötelezettjeiként kitartásuk – ahogy a jubileumi koncert utáni koccintáskor elhangzott – minden elismerést megérdemel.