’Sze a mennyekig himnuszozott, majd rögvest utána a poklokig átkozott dik’móizmus, amelyben élnünk hagyatott el máig, minipöccentéssé csökítette napjainkig a legkülönbözőbb doktorátusokat e hegesztett haza mezein. Már hogyne lehetne?! Sőt mi több!

De’eisze’ miből doktorált az az ember ugyanbiza? Hát az apai örökségből! S ütte. Még maradt es. Há má métt nem alakulhatna ki Bölöni Domokos körül egy új, igazi nyelvjárástan a javából?!

Négy hónap alatt két könyve jelent meg Bölöni Domokosnak, megadatott nekem mindkettő, és meg az is, hogy fennhangon szólhatok azokról ez elhíresült hazátlanságból ki-kivetkőző halhatatlan Erdélyben. A székely életmód évszázadokkal ezelőtt elhíresült életmódban s halálhelyzetekben, nemzetileg. Ennek imádói és követői, utánzói és rímándói mindig adódtak, ám Bölöni Domokos saját teremtette nyelven ír székelyül. Azt mindenki megérti, mert Bölöni Dami sajátos szóképzést, ragokat és képzőket facsarint olyannyira jellemzően székely nyelvi alapanyagokból, hogy azt megérti az olvasó, ráadásul elámul, hogy hiszen ez a duda másként szól ám, és éppen az az érdekes benne! Érted, kacagsz és sírsz vele együtt az igenis vadonat Bölöni székely hangján, és viszed a hangulatát is magaddal, oldalról oldalra. Csakis a jobb oldalon!

A röntgenorvos nézett belém nemrég, vizslatott, nem volt sok szóbeszéd, hogy tűrjem és marjam, egyszerűen közölte velem, hogy a látvány kétoldali tüdőgyulladás. Velem és nekem nem lett ettől könnyebb a klinika tetőzete, viszont ki nem bújhattam alóla. Mondom, hogy az kizárt. Ő, a szűkszavú, jó nevű, lepődve mondja, hogy de, de, szíveskedjek csak megnézni a képeket.

De s de, én csak, hogy lehet a lelet kitárt, a kétoldali egyidőben viszont kizárt.

– Ugyan mondja már, miért kizárt?

– Azért, mert én jobboldali vagyok, és mindkét oldali tüdőgyulladmány nálam kizárt. Rend a lélegzete mindennek. Idézhetem az egyik uniós kormányfőt, aki azt mondta a minap: Isten mindenekfölött, a nemzetünk mindenekelőtt, hajrá, magyarok...

Bölöni Domokost tántorogva nem lehet támogatni. Alátámasztani igen, feltámasztani, ahogy én ismerem az áldott és átkozott nyelvek közt az Ő évezredeit. A repes nála -dos, -des, -dös meg a -hat-, -het sok arcú toldalékgyűjteménya-nye... Na, ha ilyen egyszerű, miért hiperkodik-ködik könyve bemutatója?

A magam nyelvén szeretném értékelni Bölöni remek két kisprózakötetét. Holott csak olvasni kell. Minél több szó- és toldalékfacsarás szaladgál a szemünk előtt, annál könnyebben érezzük magunkat a Bölöni-féle révben. Pontosabban úgy mondom, a székelyeket kell menteget-gat-götni, maradnának a saját földjeiken, redves ganyészekereken el ne hagynák áldott szülőföldjeiket, mert hát onnan ered és oda hever vissza minden, egy ima fénye s a kereszt árnyéka alá.

Mióta kétágú, rojtos nadrágban járunk, mindenféle rajonosítás meg megyésítés a magunk életvetéseit garázdálta, hogy simán jöhetne be ide akárki. Bölöni Domokos nem torzítja a magyart, inkább dédeli a székely-magyar nyelvet, nőne föl a maga valóságában a maga igazáig.

Jelzéseim a magam örvendezéseit hangosítják ki. Bölöni Domokost utánozni lehet, míg a tere(l)getés el nem rebbenti az idegenséget. Harangoz egy rézmozsár meg a legújabb, A harmadik pohár című köteteit sürgetni lehet Székelyföld védelmének dolgában. A tisztelt Olvasó egy ültében olvassa azokat, értékelését odakinn, az ablakán túl is meghallják a (le)hallgatók. Értelmi és érzelmi hangzatait utánozni aligha lehet s aligha kell.