Az ördögnek nem tetszett a család boldogsága. Mindig ott settenkedett a férfi és az asszony körül, leste: mikor viheti valamelyiket kísértésbe. Hiábavaló volt azonban minden mesterkedése, nem tántorodott meg sem az asszony, sem a férfi.
Élt a faluban egy vén boszorkány. Egyszer elhatározta az ördög, hogy szövetkezik a boszorkánnyal, hátha neki sikerül megrontania a család boldogságát. „Egy pár szép csizmát kapsz, ha megrontod a boldogságukat!” – mondta az ördög a boszorkánynak. A boszorkánynak éppen sárga csizmára fájt a foga, elfogadta hát az ördög ajánlatát.
A férfi kint szántogatott a mezőn. Éppen szántás ideje volt. Felesége minden délben vitte neki a jó ebédet. Odamegy a boszorkány a férfihoz.
– Mit csinálsz, jó ember? – kérdezte tőle.
– Csak szántogatok! – felelte a férfi.
– Nem éheztél még meg? – kíváncsiskodott tovább a boszorkány.
– Most már mindjárt hozza a feleségem az ebédet! – válaszolta az ember, és nézett a falu felé, ahonnan ilyenkor szokott feltűnni a felesége a kosarával.
A boszorkány gyorsan elillant, felült söprűjére, s gyorsan berepült a faluba. Egyenesen az asszonyhoz ment.
– Mit csinálsz, jóasszony? – kérdezte tőle.
– Megfőztem az ebédet, most készülök a mezőre az uramhoz. Kiviszem neki az ennivalót! – felelte az asszony.
– Nem kell ma ebédet vinned, épp most jövök tőle. Azt üzeni, hogy mindjárt végez! Még egy-két fordulója van, aztán már jön is haza! – hazudta a boszorkány.
Az asszony nem hitt a boszorkánynak, és csak rakta bele az ételt a kosárba, hogy vigye az urának a mezőre. A boszorkány azonban csak beszélt neki, bizonygatta, hogy úgy van, ahogy ő mondja. Közben elővett egy szép kendőt, meg egy szép mellényt, és biztatta az asszonyt, hogy próbálja fel ezeket, meglátja, milyen szép menyecske lesz bennük. Az asszony először nem akarta, de aztán csak felkötötte a kendőt, a mellényt is felvette. A boszorkány akkor tükröt vett elő, és mutatta az asszonynak, hogy nézze csak meg magát, mennyire igaz, amit ő mondott: ilyen szép menyecske nincs is a környéken. A kendő is, meg a mellény is igen jól állt az asszonynak. Elnézegette magát sokáig a tükörben. Észre sem vette, hogy lassan eltelt a fél délután.
A boszorkány, amikor elérte célját, újra felült a seprűjére, és kirepült a mezőre. A férfi már régen megetette, megitatta a teheneit. Nem tudta, miért nem jön a felesége. Éhes volt nagyon, a szeme szikrázott az éhségtől, de hajtotta a munka, hát befogta újra a teheneket és szántott tovább.
– Na, jó ebédet hozott a feleséged? – kérdezte a boszorkány az embertől.
– Nem hozott ma bizony semmilyet! – felelte a férfi. – Biztosan valami fontos dolga akadt. Sietek is este haza, hátha valamiben segítenem kell neki!
– Hihi-hihiiiii! – nevetett éles hangján a boszorkány. – Nem kell annak semmi segítség, csak útban lennél, ha most hazasietnél. Én tudom, miért nem kaptál ma ebédet, te jó ember. Vendége volt az asszonynak. Egy deli fiatalember. Kendőt és mellényt kapott a feleséged tőle. Most is nézegeti magát a tükörben.
Elsötétül a világ a boldog ember előtt. Ilyet mondani a feleségéről! Kapta is mindjárt az ostorát, hogy végighúz a csúnya vénasszonyon, de az már messze repült az
erdő felett.
Nem ment tovább a munka az embernek. Nem hitte el, amit a boszorkány mondott, de azért mégis csak kezdett gyanakodni, hiszen a gyomrán érezte, hogy valami rendkívüli történhetett a feleségével, mert eddig mindig pontosan hozta az ebédet.
Felrakta az ekét a szekérre, és indult nagy sebesen haza. Szegény fáradt teheneit egész hazáig ostorozta.
Otthon a felesége még mindig a tükör előtt nézegette magát.
– Hát mégis igazat mondott a boszorkány! – mondta keserűen az ember, és jól elverte a feleségét. Meglett köztük a harag. A boszorkány megkapta a sárga csizmát. Fel is húzta és egyenesen a boldogtalan család házához sietett. Látta, hogy az ördög megelégedve leselkedik be az ablakon. Az ördög és a boszorkány elkezdett táncolni örömében, csak úgy döngött alattuk a föld.
Mikor az asszony kisírta magát, megkérdezte az urától, miért nem jött haza ebédre, ha megüzente, hogy hazajön. Ekkor tudták meg mindketten, hogy a boszorkány vezette félre őket. Az rontotta meg a boldogságukat. Az asszony mindjárt bele is dobta a kemencébe a kendőt meg a mellényt, aztán megfogadta, hogy soha semmilyen csábításnak nem enged. Szent lett a béke közöttük, újra boldogok lettek. Még most is élnek, ha meg nem haltak.