Egerpatak nevét nem is kell magyarázni, a falun áthaladó Szacsvai-patakot réges-régen hatalmas égerfák kísérték, melyeket a háromszéki székely nem égernek, hanem egerfának nevez. Mint szerszámfát dicsérik, és ha víz alá kerül, soha el nem pusztul. Ebből készítették a régi kútásók azt a „keresztet”, melyet a kézzel ásott kutak aljába helyeztek el, hogy tartsa a kőből rakott bélést. Köpecbányán a hatvanas években olyan vízzel elárasztott tárnákat nyitottak fel a József-aknánál, melyekben az 1926-ban beépített égerfa oszlopok teljesen épek voltak.
A múlt írva jó,
a beszéd hamar elszáll – mondta volt id. Módi-Kóréh Sándor barátom, és biztatott, hogy íni kell Egerpatakról, olvasóinkat érdeklik a múlt emlékei, a régi események. A lap jócskán kedvébe járt az érdeklődőknek, mi több, 2017-ben elhagyta a nyomdát Egerpatakról írt Háromszék falufüzetünk.
Azt azonban, hogy ez a falu a kezdetekkor nem is a mai helyén állt, maga Orbán Balázs „köbözte ki”, a régi hagyomány szerint „a Rétyi Nyír szélén levő Kilencforintos-tó közelében (…), ahol egy Sion nevű dombon volt első temploma (…), mely a tatárok által feldúlatván másodszor épült mostani helyén”.
Egerpatakon gyakrabban teszik fel a kérdést: mi rejtőzik a falu fölött emelkedő Bibarc-tető mélyében, ahol a helyet egyszerűen Fergettyűvárnak nevezi a nép? Már Jókait is megihlették azok a régi regék, mondák, melyekkel itt találkozott, bejárván keresztül-kasul a vidéket. Nem voltak hálátlanok ezért a háromszékiek, mert országgyűlési képviselőnek választották, s ahol eljárt, mindenütt szobor, dombormű, emléktábla tartja ébren emlékét, Sepsiszentgyörgy város díszpolgárává választotta, Torján iskolát neveztek el róla, Hatolyka falu pedig baráti kapcsolatokat ápol az észak-magyarországi Tardonával, ahol felesége, Laborfalvi Róza rejtegette férjét a negyvennyolcas forradalom idején. Háromszék szeretettel és büszkén emlékezik arra, hogy képviselője volt. 1883-nyarán, amikor Laborfalvára látogatott, Nagyborosnyóról távozva megpillanthatta az egerpataki Bibarc-tetőt, s odaálmodta Fergettyűvárat.
Dezső László Levente lelkész
A „kakaslábon forgó rézvár”
„A Fergettyűvár egy messze kimagasló hegyfokon áll a Rétyi Nyír kietlen bejárata előtt... legmeredekebb pontját koronázta egy kerek... óriásrakású kőfal, s azon belül egy torony... a közepén kiszélesedő, mint egy korsó. A torony kerülete 60 lépés, a magassága, akárcsak egy szál fenyőé lehet. Az egész torony fából van, az oldalai és teteje rézpléhvel borítva... Ajtaja vagy kapuja ennek a toronynak sehol sem létezik... Hanem ahol a teteje a párkányát éri, ott van rajta körös-körül egy sor ablak... Éjjel a nyitott ablakon tűz világít keresztül és ez a kerek torony éjjel-nappal folyvást forog (...) egészen székely találmány, nevezetes hadi furfang – írta Jókai. – Ez a tündérmesebeli kakaslábon forgó rézvár. A mozgó fatorony belsejében volt egy taposómalom, aminek a bodonjában (olyan, mint egy vízimalom falépcsős kereke –Kgy. Z. megj.) huszonöt ember (felváltva) járta az örök lépcsőket... a bodonnak a korongja hajtotta körül fogaskerekénél fogva az egész fatornyot, s furfangos mesterséggel vizet is emelt fel az alatta levő százölnyi mélységű kútból... Egy része az elítélteknek odalenn dolgozott a szirt mélyében. Ott csinálták a kaszaköveket, s amikor közülük meghalt valaki, azt befalazták egy (kőbe vájt) sziklaodúba.”
A Székelyföldet jól ismerő Orbán Balázs egy évtizeddel Jókai után járhatott ezen a tájon. Ő akkor egy földtöltést talált, közepén mély omlással és kőből rakott fal maradványaival. Napjainkban ott fenn, a tetőn, jóformán még ennyi sem látszik. Ha volt is valaha ott épület, annak nyomait rég eltüntette az idő. A helyet ugyanis régen szántották, ma legelő. Ezt a kenyér alakú dombot Bibarc-tető néven ismerik a helyiek és a környékbeliek, tengerszint fölötti magassága 626 m. Nem teljesen Jókai képzelőerejének szüleménye, mert egy XV. századi határjáró levél már említi, és a helynév 1658-ból is ismert. Megkockáztatjuk azt a véleményt, hogy egy, a nép száján keringő monda ihlethette meg legnagyobb prózaírónkat.
Néhai Berde Gyula bátyám jó helyismerő és vadász hírében állt, elmondta, hogy a nép mindig a Bibarc-tetőre helyezte Fergettyűvárát, melybe a büntetett várőrségi embereket zárták be. Ők forgatták a vidéket kémlelő várat, mert ez székely megfigyelőhely volt. Ilyen módon, állandó forgatással szédítették el a bűnözőket is addig, amíg vallottak. A nagyon bűnös rabokat a forgó vár tetejében helyezték el, ahol gyorsabb volt a forgás!
Bármennyire is a képzelet szüleményének tűnik Fergettyűvár, ott érdemes volna kutatni. Annál is inkább, mivel a Bibarc-tető lábánál, az Oláhűlés nevű helyen egy kora rézkori őstelep feküdt, ahonnan 1908-ban festett edénytöredékeket, kovaszilánkokat, égetett agyag szuvatrögöket, csontokat gyűjtött László Ferenc, a sepsiszentgyörgyi múzeum régésze.
Egerpatak már nem a régi
Új emberöltők születtek, új élet sarjadt a Patak mentén… Szerencsére van még óvodája és két összevont elemi osztálya az iskolának…
Pezseg az élet a református egyházközség berkeiben. Dezső László Levente lelkipásztor a megújult lelkészi lakról és a templomról, az eklézsia jövő évi terveiről beszélt. Javításra kerül a templomot övező várfal, ravatalozóháza is lesz a falunak, tavasszal beindulhat az építkezés.
Megszépült a település arca, amire volt gondjuk a helyieknek. Kerekes kút emelkedik a főtéri rakott kúton, megújultak a kis székely kapuk, új kerítések övezik a történelmi emlékműveket – mindez a rétyi községvezetés, a helyi egyházközség, az erdő-közbirtokosság közös munkája révén. Jövő év nyarán – pandémia ide, pandémia oda – falutalálkozót szándékoznának tartani, mert hát „az ember társas lény”. Hosszú és gyümölcsöző tevékenysége végén átadta helyét Incze Dániel református megyebíró Dénes Gábor gondnoknak, Prokop Istvántól átvette az egyre gazdagodó közbirtokosság kezelését Módi-Kóréh Sándor vállalkozó, községi képviselő, falufelelős és presbiter. Az talán a legfontosabb, hogy a közeljövőben ivóvíz- és csatornahálózata is lesz a falunak.
– Aki fát ültet, az a jövőbe tekint – mondotta búcsúzóul a lelkipásztor. – A hívek egy népes csoportjával beültettük az úgynevezett öregotthon kertjét, gyümölcsöst telepítettünk, közösen műveljük, gondozzuk, ami egyfajta közösségkovácsoló móddá ványolódik.
A rendszerváltás után sikerült újra baráti kapcsolatot teremteni azzal a dél-magyarországi Böhönye nevű egykori testvértelepülésükkel, amely 1942-ben országzászlót ajándékozott Egerpataknak. Történelmi látnivalója a falunak a templom mögött álló millenniumi gyertyánkörönd, mely élő millecentenáriumi emléke a vidéknek.
Fajtáját szerető nép az egerpataki: a nyírben álló szobor avatóján mi is énekeltünk – mesélte egy matuzsálemi korú adatközlőm. Itt él és alkot Izsák Lajos (sz. 1948) műkedvelő művész, népi faragómester, itt született 1813-ban Dénes István 1848–49-béli huszárszázados, akinek leszármazottai ma is élnek a faluban.
Fergettyűvár tetején (Jártó Gábor gyűjteményéből)
A falu mesés vándora
Jelky András (1738–1783) volt a „világjáró bajai szabólegény”, kinek egész alakos szobrát láthattam magam is Baján, ám volt háromszéki „vándor székely huszár” is: egerpataki Bajkó Elek (1811–1895). Ő ugyan nem járt be három kontinenst, mint Jelky, se szobrot, se emléktáblát nem érdemelt szülőföldjén, de itt született és itt is halt meg. Útjairól naplót vezetett, s terjedelmes önéletrajzot írt 1878-ban, amit jelenleg a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban őriznek. Nevezhetjük háromszéki székely vándornak, mert Nagyenyedtől Debrecenig gyalog tette meg az utat, útjában több települést megismert, bejárta Közép-Európa tájait, önéletírása erdélyi kéziratos emlékirat-irodalmunk kései terméke.
Édesapja szegény határőrkatona volt, nagyravágyása nem tetszett fiának, többször elszökött otthonról, vonzódást érzett a vándorsors iránt. Közben tanult Brassóban, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen is. Zaklatott családi helyzete miatt Debrecenben beállt szolgadiáknak. Itthon behívták határőrkatonának, emiatt ismét megszökött, Debrecenben csizmadiainas lett, s hogy végleg megmeneküljön a határőr-katonaságtól, álnéven beállt a König Würtemberg 6. huszárezredbe. Magyar- és Morvaországon keresztül Lengyelországba vezénylik. Galíciában, Lembergben sok „huszáros esemény és történet” esett meg vele. Bukovinából 1844-ben érkezett haza. Megnősül, de házassága boldogtalan, felesége hamar elhal, és özvegyen marad három kisgyerekkel. Gyermekei vagyonát elperelték. Önéletírásában figyelme kiterjedt a vidék épített örökségeire is.
