Talán nincs még egy olyan nap az évben, amikor annyira átéreznénk az idő múlását, mint szilveszter napján. Ezen a napon – óév végén, új év küszöbén, a pezsgőspoharak csilingelése előtti rövid ideig tartó csendben – van még egy kis időnk visszapillantani arra a háromszázhatvanöt napra, mely már a múlté, és számba venni az eseményeket, arcokat, élményeket és tapasztalatokat, melyekkel az óév megtelt és meggazdagította életünket.

Sok mindent megvizsgálhatunk és átgondolhatunk: örömöket és bánatokat, sikereket és kudarcokat, tévedéseket, mulasztásokat, jótetteket, helyes döntéseket. Mindezekből sokat is tanulhatunk, értük hálát adhatunk. Hálát adhatunk Istennek, hogy akárhogyan is alakultak körülöttünk a dolgok, Ő velünk volt jóban, rosszban, támaszunk volt a nehézségekben.

Bizony megtelt az óév… és eltelt. Furcsán fanyarkás, szomorkás érzés ez. De aztán az óra ketyeg tovább, és a mutató egyre közelebb kerül az éjfélhez. Menni kell előre, megélni az újabb perceket. Nincs idő melankolikus hangulatba esni. Az új esztendő első pillanatai elfeledtetik velünk a múltat, főleg annak keserűségeit, és reménnyel töltik meg a szívünket.

Tele van titokkal a jövendő, a még meg nem élt háromszázhatvanöt napban ott a sok rejtély és vele együtt a sok félelem, de mi mégis hisszük, és bízunk abban, hogy a titkok csupa jót és örömtelit tartogatnak a számunkra. De jó is lenne, ha ebben az évben már nem lennének kudarcok és nehézségek, ha nem áztatná könny az arcot, s ha nem követne el hibát az ember!

Talán a pezsgőnek köszönhető, vagy a ropogósan robbanó, teljes égboltot megvilágító és színáradatba borító tűzijátéknak, nem tudom, de olyan elszántnak és bátornak érezzük magunkat az új év küszöbén. Gyorsabban dobban a szívünk, ragyog az arcunk, és mint mindenre képes emberek, fogadalmakat teszünk. Hogy mi mindent fogunk az új évben másként tenni, milyen rosszról szokunk le és milyen jóra szokunk rá. Irreális ígéreteket teszünk önmagunknak, mint amikor a kisdiák év elején megfogadja, hogy az új füzetbe mindig aranybetűkkel fog írni, de már a harmadik oldalon tintapacás lesz az írás.

Bízunk emberi erőnkben, tudásunkban, anyagi javainkban, talán még egészségünkben, szépségünkben, bátorságunkban is… csak egyet felejtünk el ilyenkor: mindezeket Istentől kaptuk! S ha ő nem kegyelmes hozzánk, nem áld meg minket és elfordítja arcát rólunk, mindezek mit sem érnek… Ha Isten nincs velünk, a szilveszterkor tett bátor fogadalmak hamar szétillannak. Elszántságunk éppolyan gyorsan eltűnik majd, mint a halvány füstté átalakult tűzijáték fénye, mely után nem marad más, mint a sötét égbolt és a csend.

Ne fogadalomtételre pazaroljuk az új év első perceit, hiszen azok gyorsan elmúlnak, hanem Istenhez való odafordulásra, fohászkodásra. Benne bízzunk, s ne a mi emberi gyengeségtől átitatott ügyességünkben. Ha csak csendben is, csak magunknak, de kérjük azt, hogy „legyen kegyelmes hozzánk az Isten, áldjon meg bennünket és ragyogtassa ránk orcáját”!

Istenbe kapaszkodva, belé vetett bizalommal induljunk neki a 2022-es esztendőnek! Ha Ő velünk van, akkor lesz erőnk ahhoz is, hogy az újévi fogadalmainkat megtartsuk és a legnagyobb megpróbáltatások közepette is kitartsunk! Ezekkel a gondolatokkal kívánok minden kedves olvasónak boldog, békés új esztendőt!

Marosi Tünde