KÉSHET A JANUÁRI NYUGDÍJ. Két nappal eltolódik a nyugdíjak kifizetése. A késés oka, hogy a szükséges pénzösszegek csak 2022. január 4-én futnak be az intézmény számláira és legalább három napot vesz igénybe ezek készpénzre váltása (és eljuttatása a postásokhoz, akik majd kézbesítik a nyugdíjakat) – jelentette be a Román Posta, amely szerint a kézbesítés 2022. január 6–17. között zajlik, a postahivatalokban január 19-éig lehet hozzájutni a juttatásokhoz.
Erre Marius Budăi munkaügyi miniszter felhívta telefonon a Román Posta vezérigazgató-helyettesét, Ovidiu Călint, és arra kérte, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a 2022. januári nyugdíjakat 15-éig fizessék ki. A tárcavezető emlékeztetett: a januári késlekedés nem új keletű. Decemberben nem lehet előre átutalni a posta számláira a januári nyugdíjakat, ahogyan az más hónapokban történik, mivel nem ugyanannak az évnek a költségvetéséből folyósítják az összegeket. Budăi közölte, minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy a nyugdíjak egy napot se késsenek. A januártól 10 százalékkal megemelt időskori juttatások szelvényeinek nyomtatása például már a múlt héten megkezdődött. (Krónika)
METRÓT ÉPÍTENEK KOLOZSVÁRON. Önmagában nem lenne nagy hír, hogy a kormány műszaki mutatókat hagy jóvá, de a kolozsvári metróról lévén szó, ez fontos állomásnak minősül. A realitástól elrugaszkodott, kétmilliárd eurós beruházással kapcsolatosan rengeteg aggály merült fel, ettől függetlenül a projekt halad a maga útján, és immáron a kormány sem gördít elébe akadályokat. A keddi kormányülésen elfogadták a metró műszaki mutatóit, így egy lépéssel közelebb kerültek az egyébként évtizedekig elhúzódó megvalósításhoz. A metróvonal 21,03 kilométer hosszú lesz, és Szászfenest köti össze a Szentgyörgyhegyi/Muncii út végével a Főtér, továbbá a Mărăşti tér érintésével. A 19 megállóból több a belvárosban lesz (a Mócok útján, az Unió/Memorandumului utcában, a Főtéren, a Magyar utcában/B-dul 21 decembrie 1989, a Bocskai/Avram Iancu téren). A metrószerelvények 3 kocsival közlekednének minden 90 másodpercben, így óránként maximum 21 600 személyt szállíthatnának. A városi képviselő-testület még november végén hagyta jóvá a megvalósíthatósági tanulmányt – a civilek szerint csapnivaló munka készült. Az egyik legsúlyosabb kifogás, hogy a dokumentum 2018-as árakkal számol. Fontos szaktanulmányok hiányoznak a 700 oldalas dokumentumból, és bőven lehet találni benne számítási hibákat is. (Főtér)
GYORSSEGÉLY REPÜLŐTEREKNEK. Tizenkét regionális repülőtérnek utal ki pénzt a kormány – közölte Nicolae Ciucă miniszterelnök, aki azzal indokolta a támogatást, hogy a repülőtereket súlyosan érintette a világjárvány okozta válság. Az összesen 48 millió lejes gyorssegélyt Kolozsvár, Arad, Nagybánya, Nagyvárad, Szatmárnémeti, Marosvásárhely, Szeben, Iaşi, Craiova, Bákó, Suceava és Tulcea repülőterei kapják, de nem egyforma elosztásban: az évi 200 ezer és 3 millió közötti utasforgalmú légikikötők legtöbb 42,5 millió, az évi 200 ezernél kisebb utasforgalmúak pedig legtöbb 41,49 millió lejben reménykedhetnek. (Agerpres)