Enyhén csökkent a munkanélküliség Háromszéken, ahol a szakhivatal november végén 3112 állástalant jegyzett, így térségünk munkanélküliségi mutatója 3,6 százalék. A megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökség havi jelentése szerint a nyilvántartásban szereplők közül mindössze 542-en jogosultak segélyre.
Korcsoportok szerint a legnépesebb a 25 évnél fiatalabb, illetve a 40–49 év közötti munkanélküliek tábora, 1455-en tartoznak ide, de a harmincévesek korosztályában is több mint félezer állástalant jegyeznek. Az intézmény által végzett felmérés szerint a háromszéki állástalanok zöme, közel 1700 személy a nagyon nehezen foglalkoztathatók közé tartozik, míg a könnyen elhelyezhetők csoportjába mindössze kétszáz munkanélkülit soroltak.
Októberhez képest novemberben a megyeszékhely vonzáskörzetében 120 fővel csökkent a munkanélküliek száma (1234 személy), Erdővidék térségében 58 személlyel kevesebben, összesen 760-an szerepeltek a novemberi jegyzékben, s hasonló mértékű csökkenésről tanúskodik a havi jelentés Kézdivásárhely térségében is, ahol 570 állástalant jegyeztek. Orbaiszéken novemberben 379 munkanélküli szerepelt a hivatalos nyilvántartásban, ez 17-tel több, mint egy hónappal korábban.
A megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökség közvetítése révén 255 személynek sikerült elhelyezkednie novemberben, közülük mintegy százan 45 évnél idősebbek, 107-en pedig harminc évnél fiatalabbak. A nagyon nehezen foglalkoztatható munkanélküliek közül száz személyt alkalmaztak – derül ki a havi tájékoztatóból.