Megyei kórházKevesebb a fertőzött

2021. december 30., csütörtök, Közélet

Egy kilenc év alatti gyermeket is kezelnek koronavírus fertőzéssel a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban, rajta kívül tizenhárom covidos beteget ápolnak a fertőzőosztályon, akik állapota közepesen súlyos és súlyos – közölte tegnap az intézmény vezetősége.

  • Fotó: Albert Levente
    Fotó: Albert Levente

Említett tizennégy páciensből hárman kapták meg korábban a COVID-19 elleni védőoltást. Két koronavírusos pácienst a COVID-sebészeti osztályon látnak el, három fertőzöttet az intenzív terápián kezelnek, állapotuk kritikus, egyikük sem szorul lélegeztetőgépre. Hét személynél, köztük három gyermeknél felmerült a fertőzés gyanúja, őket is beutalták, tegnap délig még nem érkezett meg a PCR-teszt eredménye. December 23–29. között három páciens hagyta el a kórházat, akit COVID-19 diagnózissal kezeltek, ebben az időszakban négy haláleset történt a kórházban, amely összeköthető az új koronavírussal való fertőzéssel. Az elhunytak 49–82 év közöttiek voltak, közülük senki nem kapta meg a COVID-19 elleni védőoltást. (fekete)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 720
szavazógép
2021-12-30: Közélet - Fekete Réka:

A családorvosok is végezhetnek antigén gyorstesztet

Míg korábban csak azok a családorvosok végeztek antigén gyorstesztet a páciens számára költségmentesen, akik részt vettek a koronavírus elleni oltási kampányban, egy kedden elfogadott sürgősségi kormányrendelet alapján az egészségbiztosítási pénztárral szerződéses viszonyban álló családorvosok 50 lejt kapnak minden tesztelt személy után.
2021-12-30: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Négy százalék alatt a munkanélküliség

Enyhén csökkent a munkanélküliség Háromszéken, ahol a szakhivatal november végén 3112 állástalant jegyzett, így térségünk munkanélküliségi mutatója 3,6 százalék. A megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökség havi jelentése szerint a nyilvántartásban szereplők közül mindössze 542-en jogosultak segélyre.