Gyakorlati jelentősége talán kevesebb van annak, hogy Sebastian Cucut a kormány „előléptette”, és immár alprefektusként dolgozhat tovább – beiktatása azonban élesen rávilágít arra, milyen kompromisszumokkal jár a nagykoalíció azok számára, akik részesei annak, hiszen e döntéssel a háromszéki önkormányzati vezetők egy régi ellenfele került ismét pozícióba (még ha nem is a legfőbb funkcióba).
Sebastian Cucu a Kovászna megyei prefektúra jogi osztályának élén is megfelelő rálátással rendelkezett az intézmény tevékenységére, és igencsak sok eszköz állt rendelkezésére befolyásolni a döntéseket, intézkedéseket, ráadásul korábban hat évig maga töltötte be a prefektusi tisztséget, a legapróbb részletekig ismerte és ismeri az intézmény munkáját. A román államhatalom által továbbra is közelről, kiemelt figyelemmel követett egyik székelyföldi megye kormánymegbízottjaként Ráduly Istvánnak tehát eddig sem volt könnyű dolga – ezután pedig vélhetően még több kihívással kell megbirkóznia. Székelyföldön ugyanis a prefektusi tisztség évtizedeken át többletmunkával járt más romániai megyékhez képest: a kormánymegbízottnak – névtől, párttól, személyiségtől függetlenül – az egyik fő feladata az önkormányzatok és a választott vezetők megleckéztetése volt, különös tekintettel az anyanyelvi, jelképhasználati ügyekre, de nem ritkán fejlesztési kérdésekbe is beleszóltak. Sebastian Cucu e tekintetben bravúrosan végezte a rábízott munkát: záporoztak a polgármesterekre kirótt bírságok, szép számban indított pereket a háromszéki önkormányzatok ellen, a közvélemény pedig jobbára csak az intézmény ezen típusú, gáncsoskodó tevékenységéről értesülhetett. Nem csoda hát, ha a prefektúra a központosító, a magyarsággal szemben bizalmatlan vagy éppen ellenséges román államhatalom szimbólumává vált. S bár ez legtöbbször igencsak bosszantó vagy éppen felháborító gesztusokhoz vezetett, kommunikációs szempontból bizonyos szinten kapóra jött az RMDSZ-nek, hiszen éppen e bírságok, perek emlékeztették a közösséget, miként is állunk mi, romániai magyarok anyanyelvi vagy szimbólumhasználati jogainkkal, és arra, hogy bizony, Bukarest továbbra sem tisztelettel, egyenrangú polgárokként viszonyul hozzánk, hanem kockázatot lát bennünk, ezért megzabolázásunkra, megleckéztetésünkre törekszik.
Ilyen kontextusban már Ráduly István prefektusi kinevezése sem volt kockázatmentes az RMDSZ számára kommunikációs szempontból, hiszen egy „ellenséges” intézmény élére került magyar vezető, ráadásul számítani lehetett arra, hogy nehezen vállalható vagy megmagyarázható lépésekre is kényszerül. A volt uzoni polgármesternek azonban beiktatása óta sikerült oszlatnia a sötétséget a prefektúra tevékenysége körül, az öncélú háborúskodás helyett pedig a kommunikáció javítása révén előtérbe hozta azokat az ügyeket, amelyek érdeklik a polgárokat, mint a járványkezelés, a sofőrvizsgázás körüli bonyodalmak rendezése, a dekoncentrált intézmények tevékenysége stb.
Vélhetően Sebastian Cucu alprefektusi kinevezése nem fordítja vissza e folyamatot, kinevezését azonban aligha fogadhatja kitörő lelkesedéssel vagy megértő bólogatással a háromszéki magyar közvélemény. Még akkor sem, ha e nagykoalícióban valóban szükség van a kompromisszumkészségre, és sokszor le kell nyelni a békát, fintorognunk csak szabad.