Zajlik az egyetemes imahét Sepsiszentgyörgyön. A korábbi évek hagyományától eltérően, a járványhelyzet okozta megszorításokra való tekintettel ezúttal nem a városban lévő felekezetek, csupán a református egyházközségek részvételével – magyarázta érdeklődésünkre Incze Zsolt, a Sepsi Református Egyházmegye esperese. A múlt vasárnaptól jövő vasárnapig tartó istentisztelet-sorozat más-más templomban, vendég lelkipásztor igehirdetésével zajlik. Hétfő este a belvárosi református templomban rendkívüli alkalom volt, Ungvári Barna András uzoni református lelkipásztor, a Sepsi Református Egyházmegye főjegyzője igehirdetése után ismertette az általa összeállított, a barcaföldvári fogolytábort bemutató kiállítást.
Az egyetemes imahét a város négy református templomában zajlik, mindenik két alkalommal kerül sorra. Szemerján kezdődött, a vártemplomban zárul. Szerdán ismét Szemerja volt soron, következik csütörtökön a vártemplom, pénteken a Gyöngyvirág utcai, szombaton a belvárosi, végül vasárnap ismét a vártemplom, mindig este 6 órai kezdettel. Szokás szerint az imaheti istentiszteleti alkalmakkor jótékonysági célra gyűjtenek. Ezúttal egy négygyermekes családnak, melyből egy hétéves ikerpár egyik tagját jelenleg Kolozsváron kezelik.
Hétfőn a belvárosi templomban Az alázatos vezető falakat dönt és szeretettel épít címmel meghirdetett alkalmon Ungvári Barna András hirdette az igét Pál apostolnak a filippibeliekhez írott levele 2. részéből (5–11.): „Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is volt, aki amikor Isten formájában volt, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresítette, szolgai formát vett fel, és hasonló lett az emberekhez. És amikor emberi formában volt, megalázta magát, engedelmes volt halálig, mégpedig a kereszthaláláig. Ezért Isten is felmagasztalta őt, és olyan nevet ajándékozott neki, amely minden név fölött való, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és a föld alattiaké, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” A lelkipásztor elemezte a viselkedéstípusokat, megállapítva, a mi felelősségünk, hogyan élünk – Isten nélkül vagy Krisztusban beteljesedve.
Istentisztelet után Marosi Árpád helybeli lelkész felvezette a következő mozzanatot, amikor a barcaföldvári fogolytáborban szenvedettekre emlékeztek. A szószék előtti térben elhelyezett tizenkilenc pannón kiállítás volt látható. Ungvári Barna András, aki korábban hidvégi lelkipásztor volt, elmondta: Barcaföldvár magyar és református szempontból szórványtelepülés, már a múlt század elejétől a hidvégi lelkész gondjaira bízatott. Hidvégre kerülése után rájött, hogy az utolsó órában vannak, amikor még emlékeket lehet összegyűjteni a fogolytáborról. Mindenben segítségére volt Benkő Levente, a Háromszék akkori belső, jelenleg külső munkatársa, történész, akivel közösen végezték a kutatást. 1998-ban felhívást tettek közzé az erdélyi magyar sajtóban. Elsőként a hidvégi Demeter Piroska jelentkezett, aztán többen, a Szatmár megyei Börvelyből tömegesen. Földváron emlékművet állítottak, Hidvégen a kántori lakban emlékszobát hoztak létre, aztán a magyar kormány által meghirdetett Gulág-Gupvi emlékévben ezt a kiállítást, mely, mint mondta, rengeteg munka eredménye.
Földi élete során az ember nagyon sokszor úgy gondolja, hogy a legnagyobb baj és nyomorúság saját életében van. Ez viszonyítási alap kérdése, mondotta a lelkipásztor, s kérte, nézzünk végig a tárlaton, hogy lássuk, mit jelent a szenvedés, a nyomorúság, amikor az embernek át kell élnie a fogolytábor szörnyűségeit. Ungvári Barna András tárlatvezetése során olyan életképeket ragadott ki, amelyek mutatták, mit jelentett egy-egy ember életében a földvári fogolytábor.
1944. augusztus 23-án megtörtént Románia átállása, és ősszel beindult a fogolytábor, a köztudatban haláltábor, mely a második világháború befejezését követően még fél éven át működött. Ide magyar és német hadifogoly katonák mellett elsősorban észak-erdélyi magyar és német civilek ezreit zsúfolták össze. A kiállítás kurátora elmondta, sepsiszentgyörgyi túlélőt nem találtak, de a városnak van köze a lágerhez, hisz itt, a Csíki utcában levő börtönben gyűjtötték össze a foglyokat, onnan vezényelték őket az állomásra s vitték Földvárra.
A kiállítás a fogolytáborból vagy arról szóló fényképek, levelek, emléktárgyak mellett bemutatja az emlékműállítás kálváriáját, a gáncsoskodásokat, az emlékmű eltávolítását, majd visszaállítását, a megemlékezéseket, s a legnagyobb pillanatot, amikor 2005-ben román, orosz és magyar katonai tiszteletadás mellett emlékeztek meg. Újságcikkeket is bemutat, legtöbbet a Háromszékből, aztán a Krónikából.
A kiállítás a kurátor tárlatvezetésével már tucatnyi települést megjárt, legtöbbet Erdővidéken. Ott, ahonnan elhurcoltakat azonosítottak, emléktáblát is állítottak. A kiállítás csütörtökön 9–12 óra között megtekinthető még a belvárosi református templomban, jelentkezni a lelkészi hivatalban kell.
