Együttállás — Vénusz-fogyatkozás

2008. november 26., szerda, Magazin

Már hetek óta megfigyelhető az a két fényes csillagszerű égitest, amely a nyugati égbolton napnyugta után gyönyörködteti szemünket.

A Jupiter és a Vénusz — mert e két bolygóról van szó — a Nyilas csillagképben van, és látszólagos égi útján fokozatosan közeledik egymáshoz. Kettejük közül a Vénusz mozgása látványosabb, a Jupiter sokkal messzebb lévén a Földtől, alig változtatja a csillagokhoz viszonyított helyét. Amennyiben tiszta égbolt lesz, és valaki veszi a fáradságot, hogy naponta megfigyelje a nyugati égboltot, nyomon követheti ezt a közeledést. November 30-án 17 óra körül a Vénusz már egészen a Jupiter közelében lesz látható. A fényesebb a Vénusz, fölötte a Jupiter, tőlük jobbra, kissé távolabb és alább a növekvő Hold vékony sarlója. Igazán lencsevégre való. (Hasonló jelenség már volt ebben az évben. Február első napjaiban szinte ugyanilyen felállásban ugyanezek az égitestek találkoztak, akkor viszont reggel, napkelte előtt.)

December 1-jén érdemes lesz valamivel korábban kezdeni megfigyelésünket (kb. 16 óra 45 perckor). Naprendszerünk két bolygója hasonló helyzetben lesz, kb. 20 távolságra egymástól. Az újdonságot a Hold helyzete jelenti, vékony sarlója egészen közel lesz a Vénuszhoz, miközben árnyékos oldalával fokozatosan eltakarja azt. Ez lenne a Vénusz-fogyatkozás. Közben a Hold és a Jupiter 1,60-re közelíti meg egymást.

Reméljük, az időjárás nem ,,árnyékolja be" e csodálatos égi eseményeket.

Koszta Zoltán tanár, amatőr csillagász

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1323
szavazógép
2008-11-25: Magazin - x:

Megnyílt a dubaji pálmasziget

Csütörtökön megnyílt a világ nyolcadik csodájának nevezett mesterséges sziget, a dubaji Palm Jumeriah. A 800 futballpályányi alapterületű szigetet majdnem százmillió köbméter homok és hétmillió tonna kő felhasználásával építette a Perzsa-öböl vizére a Nakheel, a dubaji kormány ingatlanfejlesztő cége.
2008-11-26: Magazin - x:

Bukaresti koncertek

Jövő évben is folytatódik a világsztárok parádéja a fővárosban. Február 18-án Vonda Shepard látogat a Palotaterembe.