Mindkét szülőm Csonka-Magyarország határain kívül látta meg a napvilágot. Anyám ugyan csak születni ment Lajtaújfalura – Trianon után Neufeld-an-der-Leitha néven került a boldog Ausztriához –, de édesapám ezer szállal kötődött Rimaszombathoz. Van valami jelképes abban, hogy haláláig a katonaládájában őrizte legfontosabb iratait s mindazt a kevés tárgyi emléket – javarészt fotográfiát –, amely dunántúlivá lett szórványlelkészként „Batyira” emlékeztette.
Ezek közül három megsárgult dokumentumot csippentek most ki. Együtt is, külön is beszédes iratok. Értő szemmel olvasva magyarázat sem szükségeltetik hozzá, miért kellett egy magyar születésű fiatalembernek huszonöt évvel később hivatalosan ismét magyarrá válnia.
Amikor egy 1928-as szlovák nyelvű formanyomtatványon nagyszüleim házasságáról olvasok ékes magyarsággal kitöltött tanúsítványt, úgy érzem, mintha szennyes tolvajkezek turkálnának a családi kelengyében. Hogyan is érezhetnék másként, ha az 1902-es dátum mellett a Rimavská Sobotát találom a házasságkötés helyeként feltüntetve?
A második iraton egy bizonyos dr. Kávássy miniszteri tanácsos kegyeskedik engedélyezni, hogy Havasi Dezső segédlelkész, rimaszombati lakos Bánréve belépő állomáson keresztül Pápa városába költözhet. 1930-at írunk. Apám ekkor már kitüntetéssel elvégezte a soproni teológiát, és éppen Pápára szólítja a kötelesség. A rimaszombati magyar tehát beléphet Magyarországra.
Csoda-e, ha a harmadik – immáron kifejezetten cirkalmas – dokumentum visszahonosítási kérelmének elfogadásáról tanúskodik? A díszes okirat még azt is elárulja, hogy apám eredeti magyar állampolgárságát a trianoni békeszerződés 61. cikkelye alapján vesztette el. Amikor ő még csak hatodikos gimnazista volt a színmagyar rimaszombati Egyesült Protestáns Főgimnáziumban…
Utóirat. Szülei, testvérei Gömörben maradtak. Az ötvenes években nem kapott útlevelet, így édesapja temetésére sem utazhatott haza. Édesanyját a háború után 1961-ben látta először – és utoljára. Hogy ez milyen traumákat okozott életében, arról a katonaláda nem mesél.
Havasi János
A Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete által kiadott Múltból jövendőt – Történelem hazulról című kötetből (Sepsiszentgyörgy, 2021, szerkesztette Szekeres Attila). A könyv kapható a Háromszék lapterjesztő standjain.
