A minap alkalmam volt reggeli és déli csúcsforgalomban autózni Sepsiszentgyörgyön. Többször is. Sok rosszat hallani-olvasni az időtöltés eme nagyvárosi módjáról, ami újabban a mi kisvárosi létünkbe is belerondít. Ha elszörnyülködve meséljük, hogy hol volt a kocsisor vége, az annak köszönhető, hogy rövid időszakokra „dugul be” a város. (Egyelőre – tegyük hozzá zárójelben –, mert a gépjárműpark növekedését aligha lehet megállítani, s a városi közlekedés fejlesztése, a hatékony megoldások bevezetése aligha elkerülhető.)

Ami az egészben mégis biztató, hogy valójában nem dugul be a forgalom, s ha a reggeli vagy a déli csúcsforgalomban felgyűl egy sor autó, sok esetben a sofőrök előzékenysége oldja fel az időszakos zárlatot. Legyen az például a dohánygyári hegy alján vagy a Gyöngyvirág utcában (ezen a két helyen szereztem személyes tapasztalatot), az alacsonyabb rendű utcából kijönni óhajtót rendszerint beengedik azok, akiknek egyébként (a szabály szerint) elsőbbségük lenne. Persze, ha a kihajtani óhajtó is előzékeny és kivárja a sorát...

A szigorú közlekedési szabályokon túl is van élet – állapíthatjuk meg némi elégtétellel. Csak egyszerűen figyelni kell egymásra. Mert – és ez nem csak a forgalomra igaz –, az előzékenység előbb-utóbb meghozza gyümölcsét.