A romániai tanügyminiszterek, kivétel nélkül mindannyian, az éppen zajló (vagy elkövetkező) tanév összekuszálását tartották első és legfontosabb feladatuknak. Ahogy tisztségbe kerültek, rögtön átszabták a féléveket, bővítették, kurtították a vakációkat – ily módon próbáltak fontosnak látszani, megmutatni, hogy erősen tartják kezükben a gyeplőt.
És ha egykoron tudtuk, hogy szeptember 15-én kezdődik az iskola, június 15-én pedig a nyári vakáció, ma már senki nem tervezhet ilyen módon, mert minden attól függ, ki ül éppen a miniszteri bársonyszékben.
Érthetetlen lenne ez az időpont-változtató tüsténkedés, ha nem volna egyértelmű: pótcselekvésről van szó, érdemi változtatásokat képtelenek végrehajtani, így marad a vakációk tologatása, hadd lássa mindenki, mennyire komolyan veszik feladatukat. Sorin Cîmpeanu azonban, úgy tűnik, elődein is túltenne, ő ugyanis visszaváltoztatná a féléveket évharmadokra, mert szerinte azóta süllyed egyre mélyebbre a román oktatás, amióta 1998-ban életbe lépett ez a változás. Nem a tantervekkel, az órák magas számával, a tantárgyakkal van baj, hanem azzal, hogy két félévet vagy három évharmadot tart egy iskolai év. Pontosabban, maga a miniszter is elismeri, sok fölösleges dolgot próbálnak a gyermekek fejébe tölteni az iskolában, de azt is, hogy ezen nem olyan egyszerű változtatni. S félszájjal bevallja, az V–VIII. osztályosok programjának lazítása tulajdonképpen kudarcot vallott, látszat csupán, hogy észszerűsítették a kerettantervet.
Jövőtől hasonló kísérletnek vetik alá a líceumi tanulókat, és minden bizonnyal az eredmény is hasonló lesz, hisz ugyanazok a nagy szakemberek próbálkoznak ugyanazzal a módszerrel, mint a kisebbeknél. Sorin Cîmpeanu szerint a rendszer ellenállását nehéz leküzdeni – ezt halljuk két és fél évtizede, az újabb és újabb kísérleteknek pedig mind rosszabb és rosszabb az eredménye: egyre nagyobb a funkcionális analfabéták száma, és évről évre mind több gyermek hagyja abba idejekorán a tanulást.
A jelenlegi tanügyminiszter egyfolytában szakértőkre hivatkozik, nyilatkozatai alapján folyamatosan tárgyalnak, egyeztetnek, keresik a legjobb megoldást. Keresik, de úgy tűnik, sehogy sem találják, mert minden, amit kiötölnek, tovább rontja az amúgy sem rózsás helyzetet. Vesszőparipája a felmérések egységesítése, sokallja a túl sok jó jegyet, s ha arra gondolunk, milyen tudás állhat ezek mögött, akár igaza is lehet. Csakhogy ez jórészt a járvány, a távoktatás, a távfelmérés eredménye, és messze nem ez a román oktatási rendszer legnagyobb gondja. Hasonló a vakációk, félévek, évharmadok tologatásához: felszíni probléma. De hát mindig egyszerűbb a felszínt kapirgálni, mint érdemi, mély változásokkal próbálkozni.
Kijutott tanügyminiszterekből bőven az elmúlt harminc esztendőben, s akadtak olyanok is, akik többször nekiveselkedtek a feladatnak, érdemi eredményt, valós reformot azonban nagyon kevesen tudtak felmutatni. Világunk igen gyorsan fejlődik, ám Romániában, mire egy reformkísérlet körvonalazódna, eljutna a megvalósításig, elavulttá válik. Alapjaiban kellene módosítani a rendszert, amely nem engedi a változásokat, de hát az igencsak nagy feladat. Egyszerűbb évharmadokra cserélni a féléveket, játszadozni a vakációkkal.