Mi, sepsiszentgyörgyiek ellenben e téren (is) szerencsések vagyunk, mert alig néhány kilométerre a várostól hódolhatunk eme szenvedélyünknek. Sugásfürdő a szívünkhöz nőtt. Itt tanultak sízni gyermekeink, itt ismerkednek ennek a csodálatos sportágnak a rejtelmeivel unokáink, és itt hallottam: az alig tízéves gyermekeket a lesiklás mellett megtanítják arra, hogyan kell viselkedni a sípályán és környékén, mit tegyenek, ha megsérülnek, illetve hogyan nyújtsanak segítséget sérült társuknak. Egyszóval, az oktatás része a síkultúra elsajátítása is. Le a kalappal, mondom, és örvendek, hogy elsős unokámat ez az edző tanítja.

Ebbe a sugásfürdői otthonosságba rondított bele minap egy Brassó megyei férfi. Ellopta az egyik gyermek-sífelszerelést bakancsostul. Az érintett síegyesület elnöke beazonosította a léceket és a bakancsot, kérte az illetőt, adja vissza, az pedig azt mondta, csak a gépkocsijához viszi, hogy a gyermeke felpróbálhassa. Semmi köze nem volt az edzéshez, az iskolához, érthetetlen volt a magyarázata. A síiskola képviselője kivárt, lefényképezte a gépkocsi rendszámát, majd meglepetéssel tapasztalta: bepakolás, kulcs, indítás és...

Mindegy, hogy két nap múlva – miután a brassói apuka tudomást szerzett arról, tettét már a rendőrség is ismeri – a felszerelés visszakerült a síiskolához, az eset mégsem illik bele a mi síkultúránkba. Ahhoz szoktunk, tiszteljük egymást, vigyázunk egymásra, és gyermekeinket is ugyanerre tanítjuk. Vajon a brassói apuka érti-e, miről van szó?