Magyarosi Sándor jelezte, helyi jellegű könyvről van szó, és igyekezett azt elhelyezni a magyar hadtörténetírásban. Felelevenítette, a kommunizmus idején érdemben nem lehetett beszélni a második világháborúról, csupán szovjet szempontú megközelítésben, később árnyaltabban, de hogyan! Magyarországon az 1970-es években változott a légkör, amikor megjelent az első könyv és egy dokumentumfilm-sorozat a Don-kanyarról. Párhuzamosan, az 1980-as években Romániában is történt egyfajta változás, de az teljesen más irányú volt: újra előkerült az 1940–1944 közötti magyar világ, teljesen negatív hangvétellel. A hadtörténelemben négy nagy témakört tárgyaltak, mondotta Magyarosi Sándor. Első a már említett Don-kanyar, ami Szabó Péter nevéhez köthető, a következő már a rendszerváltás utáni időszakban, Budapest ostroma, a harmadik Erdélyhez kapcsolódik, többnyire a második bécsi döntést követő magyar bevonuláshoz, néhány feldolgozás az erdélyi harcokat, a negyedik téma a magyar hadsereg által elkövetett atrocitásokat járja körül.

Nagy József könyve a harmadik témakörbe tartozik. Tulajdonképpen a történész doktori dolgozatának szerkesztett változata, amely tizenhárom évnyi kutatás eredményeit foglalja össze, miközben a szerző több száz interjút készített egykori katonákkal, ebből 251-et említ is a könyvben.

Nagy József fő kutatási területe Észak-Erdély 1940 és 1944 közötti, azaz az ún. kicsi magyar világbeli hadtörténete és ennek a korszaknak a kollektív emlékezete Székelyföldön. A könyv, mint ahogyan a címe is mutatja – a háború istenének árnyékában – az időszak békeéveit mutatja be. A történész közölte, a harci cselekményeket egy következő kötetben dolgozza fel.

A Magyar Királyi Honvédség keretében létrehozott Székely Határvédelmi Erők története a második világháború átfogó eseményfolyamában különleges színfolt, határvédelmi erő csak itt volt, ebben a „zsákban”, amit Észak-Erdélynek nevezünk, ahol élénken él még a „kis magyar világ” emlékezete. A hadseregszervezés e rendhagyó módja közvetlen módon következik a székelység történeti önképének katonás jellegéből, amelyet mind a mai napig élő hagyományelemnek tekinthetünk. Az első világháborút követő kisebbségi lét felerősítette mindazokat a kulturális vonásokat, amelyek a székelyföldi nemzetépítés szolgálatába állíthatók, így az Árpád-korig visszanyúló székelyföldi katonáskodásról alkotott történeti kép mítoszainak fejlődése és átalakulása folyamatos. Ennek kutatása igazi kihívás a történész számára. Történeti források széles skálájára támaszkodva e tényszinten megalapozott, mégis mitikus színezetűnek tekinthető paradigmát közelíti meg e könyv.

Nagy József nagyon fontosnak nevezte, hogy ne emeljük ki a saját nézőpontunkat a második világháború kontextusából, a székely kérdést a második világháború eseményei között kell taglalni, Európa népei nagyobb része számára szörnyű tragédia volt a háború. Gondoljunk a veszteségekre, a 6 millió zsidóra, a 27 millió szovjet állampolgárra, a másfél millió lengyelre vagy a 6 millió német katonára, ezen kívül a polgári áldozatokra, mert olyan szörnyű népirtások zajlottak, amelyeket mindig figyelembe kell venni, s ebből nem illene kiemelten emlékeznünk. Például 1940 szeptemberének virágesős bevonulásáról azt mondták a veteránok, hogy életük legboldogabb napjai voltak. Nehogy az szűrődjék le ebből, hogy örömmel emlékezünk arra, hogy volt második világháború! – figyelmeztetett a történész.

Csakis közös emlékezet kialakítása után lehet civilizáltan, helyesen emlékezni. Jelenleg van külön magyar, román, német, orosz (a rendszerváltozásokig nyilván szovjet) emlékezet. Ezeket közös nevezőre kell hozni, egyforma hangsúlyt kell kapniuk, hiszen mindezen nemzetek hősi halottainak hamvain járunk, amikor felmegyünk a hegyekbe. A korabeli háborúban az embereket arra késztették, hogy gyűlöljék egymást, hogy értsenek egyet a háborús célokkal. Fontos, hogy a különböző népek emlékezeteit mind beemeljük a jelenkori emlékezetbe, mert másképp feléleszthetjük az egykori frusztrációkat. Arra kell tekinteni, min ment keresztül a frontvonalban a magyar, a román, a német vagy a szovjet katona. Mindenik ugyanolyan egyszerű férfi volt, ugyanattól félt, ugyanattól szenvedett, fázott és fogalma sem volt, hogy miért van ott, merre megy, mit csinál. Ezeket a történeteket mind egymás mellé kell tenni, és együtt értelmezni, ilyenformán tudnánk egymáshoz közeledni. Ez az európai, civilizált, helyes látásmód, szögezte le Nagy József, aki valószínűnek tartja, hogy eljön majd az idő, amikor ez végbe fog menni nálunk is, ez lehet a megoldás, lásd a francia és német példát.

Az az örökség, életbölcsesség, amit a veteránok hátrahagytak, példaértékű, abból tanulni lehet, de az egy nézőpont. Emellett a történészi munkára azért van szükség, hogy lehessen letisztázni a háború történetét, az emlékezet mögött mi a valóság. Egyetemes üzenethordozó és mindenkinek elfogadható interpretációra van szükség. A történelmi múlt ne kísértsen traumaként, és akkor lezárható.

A történelemben nincsenek kényes témák, csak politikai célból felhasznált témák. Attól függ, hogy milyen folyamatok érik a közösséget. Ha nincs jövőképe, elréved a történelmi múltba, kinagyítható mítoszokat keres, amivel kompenzálja a jövőkép hiányát. Ez olyan, mint a drog, élt a hasonlattal a történész. Végül hozzátette, a történelmi múltat a kor szempontjai szerint kell értékelni, nem a jelen politikai szélfúvásának megfelelően.