A legfrissebb a szerdai, mikor is a viszonylag fiatal családügyi szaktárca közzétette a bő egy hónappal ezelőtt üzembe helyezett, kimondottan a gyermekbántalmazási ügyek bejelentésére szolgáló segélyhívó számmal kapcsolatos első adatokat. A számok sajnos önmagukért beszélnek, 19 ezer hívás (!), melyből négyezer bizonyult kivizsgálást igénylő, valós veszélyt jelzőnek. Ha napi leosztásban vennénk, az adatok még ijesztőbbek, hiszen 24 órára több mint 130 bejelentés jutna átlagosan. Talán mondani sem kell, még ennél is elkeserítőbb, hogy a leggyakrabban miért kellett az érintetteknek a telefonhíváshoz folyamodniuk: bántalmazás, elhanyagolás, kizsákmányolás vagy más erőszakos cselekedet miatt.

Az adatokat persze lehet a másik oldalról is nézni, hiszen önmagában igaz, hogy a befutó hívásoknak „csak” egynegyede volt súlyos vagy veszélyes esetre vonatkozó, csakhogy ez megbocsáthatatlan elbagatellizálás lenne. A minisztérium által közzétettek ugyanis csak a jéghegy csúcsát mutatják. A gyermekbántalmazás, kizsákmányolás, elhanyagolás sokkalta mélyebben és messze szélesebb körben beleivódott a társadalmi szövetbe, ráadásul továbbra is sokak számára a nyílt titkok csoportjába tartozik. Vagyis majd mindenki tud róla, de beszélni, tenni ellene még mindig igen kevesek hajlandóak. Félelemből, közömbösségből, vagy ami a legrosszabb: meggyőződésből. Mert sajnos, utóbbiak tábora is még mindig elég népes, ezért nemcsak a gyermekkel szembeni, de a családon belüli erőszak is erős tabuként szerepel a romániai közbeszédben. És emiatt a jelenség méreteiről is csak sejtéseink vannak. Reménykeltő ugyanakkor, hogy az elmúlt években azért javulás figyelhető meg a viszonyulásban, növekszik azok száma, akik nemcsak napirenden tartják e kérdéseket, de gyakorlati lépéseket is tesznek a változás érdekében.

A szerdán napvilágot látott adatok ismét csak rámutatnak, mennyire súlyos problémákkal küzd a romániai társadalom, amint arra is, hogy a jobb és szebb jövő még jó ideig komoly kihívást jelent majd. A gyermekbántalmazási esetek mögött ugyanis nem ritkán alapvető szociális, megélhetési problémák húzódnak, hosszú ideje fennálló káros mentalitás, szokásvilág. Ideje belátni, hogy kizárólag fentről, a döntéshozók szintjéről ezen lehetetlen változtatni, és a közösségnek is fel kell adnia a struccpolitikát. A tagadás, közömbösség, félelem ugyanis csak oda vezet, hogy újabb és újabb generációk nőnek fel erőszaktól mérgezett családi közegben, továbbéltetve e fojtogató titkokat, melyek adott ponton mindannyiunk életét is meghatározhatják.