Idősek vagyunk, és autónk nincs, ezért taxit hívtunk, azzal mentünk a sepsiszentgyörgyi poliklinikára. Néhány lépcső megmászása és hosszas sorban állás után bejutottunk az orvoshoz, aki aggodalmát kifejezve filmfelvételre küldött. Ezt egy ideje a nem túl közeli tüdőbeteg-gondozóban végzik el — tehát újabb lépcsőmászás után kikapaszkodtunk a kórház alagsorából (ahol az ortopédia van), elbicegtem a taxiállomáshoz (magam is kissé mozgássérült vagyok), és lementünk a kórházkert másik sarkába. Ott újabb, hatalmas lépcső fogadott. Egy fájdalomtól eltorzult arcú, mankós sorstársunk épp lefelé tartott rajta — nem volt más választásunk, mi is nekivágtunk... Felérve, egy előszobában igen kedvesen és részvéttel fogadott a doktor úr, amíg várnunk kellett, megfigyeltem, hogy a Fertőző osztály, idegeneknek tilos a bemenet felirat ellenére a bentlakó pizsamás betegek zavartalanul járkáltak a röntgenfelvételre várakozók között... Visszafelé ismét kínkeservesen kecmeregtünk végig a hosszú lépcsőn, szabálytalanul átkeltünk az úttesten, és próbáltunk taxit fogni, de miután két üres kocsi elhúzott mellettünk, elsántikáltam a színházig, beültem, és menet közben vettük fel a feleségemet. A poliklinikán ismét lépcsőn fel, lépcsőn le, s aztán már hamar orvos elé kerültünk. Gyanúja igazolódott, azonnal be is gipszeltette a feleségem lábát, és megint ott álltunk a lépcsőn fel, lépcsőn le feladata előtt... Megint elmentem taxiért, hát a sofőr ügyességét és idegeit végsőkig feszítve is alig tudott abban a szűk, zsúfolt utcában megfordulni; végre aztán a járdán parkoló gépkocsik és az úttesten közlekedő gyalogosok között szerencsésen kievickéltünk. Ez délután két óra tájban történt, és azóta is mondogatom, hogy ember legyen a talpán, aki oda bemerészkedik. Egyre csak azon gondolkozom, hogy ezért az állapotért, mely már több éve tart, miért nem vonható felelősségre valaki? A két orvos biztosan nem, ők végzik a munkájukat a szakképesítésük szerint. De nem hiszem, hogy a poliklinika valamelyik zugában ne lehetne helyet találni annak a filmező masinának. Nekem a kevéske nyugdíjamból minden hónapban levonnak 50 lejt adó és egészségbiztosítás címén — és másoktól szintén. Ezekből a pénzecskékből nem lehetne valahogyan megoldani az efféle gondokat? Vagy legalább egy targoncát biztosítani a mozgássérült betegek ide-oda szállítására. Nincs nekem semmi bajom senkivel, nem is kívánok többet a városi vagy megyei egészségügyi vezetőktől, mint hogy ép lábbal gyalogoljanak végig azon az úton, amit sok járásképtelen ember kénytelen megtenni, és ha megfelelő magyarázatot tudnak adni erre a gyakorlatra, akkor igazán megérdemlik a fizetésemelést.

NAGY IMRE, Sepsiszentgyörgy