Végre egy rendezvény, mely ha választási kampányban is, de rendkívül időszerű, valamennyiünket, közösségünket érinti: a november 21—22-én tartott Civil Napokon olyan kérdéseket taglaltak, amelyekről évekig ritkán esett szó.
A megyei tanács, a magyarországi Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, a Civilek Háromszékért szervezésében a Helyi természeti és épített értékek a közösségfejlesztésért téma jegyében tartott értekezletekből kitűnt mindannyiunk számára: a helyi közösség igenis tehet azért, hogy a globalizáció, uniós törekvések, információs robbanás közepette megőrizze, megmentse unokáink — s végső soron az egész világ — számára mindazt, ami csak a miénk, amit székelyföldi őseink, apáink alkottak.
Természeti, kulturális, gazdasági örökségünkről van szó, erdeink, mezőink, kúriáink vagy viskóink, a bivaly és a pityóka, omladozó várfalaink vagy hívek nélkül, üresen tátongó templomok sorsáról. S nem csak mutogatni kell különlegességeinket, össze kell fognunk, szervezkednünk megmentésükért, mert pillanatokon is múlhat megmaradásuk. Nem szabad elherdálnunk, eladnunk, netán hagynunk, hogy egy tollvonással megfosszanak tőlük.
A bércen álló, büszke fenyő is ellenáll minden viharnak, ha gyökere megtartja, de az idő foga megtépi, elpusztítja, mert egyedül áll, és hiányzik mellőle a bükk, a tölgy, a virág és a madár. Olyan messze vagyunk eleink évszázados, csökönyös összetartásától — amely megvédte, megóvta a ma oly büszke Európát is —, hogy nem telik el egy emberöltő, és nem kell autonómia, saját egyetem, de még óvoda sem, mert nem lesz székely gyermek és tanító, csak elgyökértelenedett fogyasztó világpolgár... Tisztelet a kivételnek, de nagy kár, hogy épp a helyi vezetők, polgármesterek, alpolgármesterek hiányoztak a Civil Napokról, akiknek kezükben a hatalom, hogy megmentsék helyi értékeinket. Most kezdjük igazán észrevenni, érezni az igazi népnevelő tanítók, lelkészek, falusi értelmiségiek hiányát. Torockón, Énlakán, de itt, Bikfalván is tenni akaró, minden nehézséget legyőzni tudó pár ember indította el a hatalmas értékmegőrző munkát, s csak azután állott melléjük a faluközösség, önkormányzat, politikum.
A magyarországi előadók jót akartak, és okosakat mondtak, csak egy a baj: hogy itt, Romániában a törvényt csak az ökröknek csinálják, s az autonómia minden formája csak kampánytéma, utána hideglelést kapnak tőle választottjaink. Hogy igenis kell az önrendelkezés, azt már az uzoni polgármester is tanúsíthatja, miután egy ravasz vállalkozó ritka és védett növényekkel ékes rétről termeli ki a gyepet, és a mi bőrünkön gazdagodik hathatós bukaresti segédlettel. De jó ez nekünk, hiszen így vesznek el erdőink, gyáraink, s lehet, hogy temetőink is, amíg olyan vezetők kerülnek, akik nem a saját hasznukat, hanem a közösségét nézik előbb. Itt az idő, kezünkben a pecsét, rajtunk is múlik a jövőnk. Nem távolmaradással, hanem helyes választással vehetjük kezünkbe sorsunkat.
BÍRÓ ZOLTÁN, Árkos