Az 1949. december 6-án megkezdett átnevelés 1951. augusztusában szűnt meg Pitești-en, amikor a kiképzett átnevelteket a szamosújvári és a kolozsvári börtönökbe helyezték át.
Amikor megkezdődött a számonkérés 1952-ben, Eugen Țurcanu úgy nyilatkozott, hogy az átnevelésnél alkalmazott eljárás ötlete Teohari Georgescu belügyminisztertől származott, aki szerint a Román Népköztársaság büntető intézményeinek átnevelő központokká kell válniuk. Egyébként a kommunista országokban (Kína, Szovjetunió, Észak Korea, Vietnam stb.) ugyanazt az átnevelési módszert alkalmazták, jobban hangsúlyozva a munkára való nevelést, és ez ma sincs másként egyik-másik távol-keleti országban (Észak-Koreában például). Romániában annyira volt szörnyűbb, hogy azok, akiket átneveltnek nyilvánítottak, kötelező módon lettek segítői Țurcanunak a kínzásokban.
Történt, hogy 1951. július 10-én Ion Simionescu nevű elítélt és átnevelt egy munkatáborban szándékosan elhagyta a biztonsági kerítést, hogy lelőjék. Lelőtték. Ez volt az a nemzetközivé vált hír, amely a londoni rádió híreiben is hangsúlyt kapott, és a felháborodás nemzetközivé vált a Romániában folytatott átnevelés erőszakos módszere miatt. Románia gazdasági, kereskedelmi érdekei fontosabbak voltak az erőszakos átnevelésnél. 1951 szeptemberében a rabokat Szamosújvárra szállították, de az átnevelést 1951. december 19-én itt is leállították. Ugyanakkor az átnevelésben részt vállaló foglyokat Zsilávára szállították, ahol megkezdődött két évig tartó kihallgatásuk, az előkészület a halálos ítéletre. Erre azért is szükség volt, mert meg kellett találni azt (azokat), akiknek felettes hatóságként felelniük kellett a történtekért.
Az ítélet megszületett. A tárgyalás 1954 szeptemberétől novemberig tartott. Țurcanut a november 10-én kimondott ítéletben halálra ítélték, és 16 társával együtt december 17-én kivégezték, de halálát csak később, 1962-ben regisztrálták Zsiláva község Néptanácsánál. Még két bűnöst is kivégeztek egy későbbi időpontban. A pitești-i börtön igazgatóját és néhány közreműködő tisztet kisebb börtönbüntetésre ítéltek, de hamarabb elengedték őket.
Hogy miért hitték el Țurcanuék azt a mesét, hogy szabadon engedik őket és besorolhatnak a Securitatéhoz magas ranggal, nem tudjuk. A kommunistákra inkább volt jellemző a nekik nem tetsző emberek elítélése, mint a jutalmazás. Țurcanu soha nem látta viszont feleségét és akkoriban kétéves leányát.
(vége)
