Kellemesen kell csalódnia annak, aki kissé kétkedőn indul az M Stúdió mozgásszínházi műhely legújabb bemutatójára, aki azon töprengett, milyen lesz majd a világ egyik legszebb és legdrámaibb szerelmi története, Shakespeare Rómeó és Júliája egy szöveg nélküli előadásban, amelyből hiányzik majd a darab talán egyik legszervesebb része: a költői szavak, sorok, kompozíció.
Uray Péter rendező hajmeresztő vállalkozásnak minősítette a színpadra vitelt, az eredmény pedig egy lélegzetelállítóan szép előadás lett, és a szkeptikusok arról is megbizonyosodhatnak: van költészet szavak nélkül is, van drámaiság zene, tánc és mozgás ötvözetében, és van katarzis.
És ami első látásra hátránynak tűnne — a szöveg hiánya —, szinte észrevétlenül válik előnnyé a produkcióban: a történetnek csak az esszenciája jelenik meg, és ettől még inkább felerősödnek bizonyos mozzanatok, pillanatok, még izzóbbá válik a szenvedély — mind a szerelem, mind a mindent megsemmisítő, romboló gyűlölet. Persze, kell a sikerhez a rendező arányérzéke, a szereplők kifinomult mozgáskultúrája, kell a külső és belső történésekhez mindvégig harmonikusan illeszkedő zene, a gyűlöletet, a világ sokszor kegyetlen törvényeit oly eredeti módon és mégis hűen tükröző díszlet. A Carmnecita Brojboiu által tervezett, vörös és fekete színek által uralt díszlet a történet folyásával összhangban hol dinamizmust, hol ridegséget, hol pedig a gyűlölet következtében oly fekete gyászt sugall. Emlékezetes továbbá az erkélyjelenet, melyben az udvarlás játszi könnyedsége, a percnyi derűt megvillantó játékosság és a bukásra ítélt szerelem súlyos komolysága egyaránt érvényesül, miközben a Rómeó és Júlia körüli rácsok könyörtelenül jelzik: ez a világ nem tűri meg a szépet, a tisztát.
A színészi teljesítmény egyenletesen jó színvonalú, egyetlen mozdulat sem válik funkció nélkülivé, Nagy Attila pedig mindvégig hiteles Rómeót alakít, remekül beilleszkedtek a vendégművészek: Magyarosi Imola és Györgyjakab András, de ugyanígy szólhatunk a társulat többi tagjáról is.
