Ha válsághelyzet van, világméretű, olybá tűnik, lebénul Románia kormánya. Mintha viharos tengeren hánykódó hajó lenne az ország, kapitánya és vezető tisztjei pedig egy biztonságos kabinban meghúzódva várnák az égiháború elvonulását, időnként kikiabálva nyugtatják a legénységet, hogy minden rendben lesz, de sem ötletük, sem tehetségük, sem bátorságuk nincs az észszerű, szakszerű cselekvéshez.
Ez történt két évvel ezelőtt a koronavírus-járvány robbanásakor, és ez ismétlődik most, amikor háború dúl a szomszédban, következményei, kihatásai napról napra növekednek. Magas szintű megbeszélésekre jár Iohannis, vendégeket fogad, két-három naponta ülésezik a Legfelsőbb Védelmi Tanács, a kormányfő, néhány miniszter határt és menekültet nézni megy, vészhelyzetben összevissza nyilatkoznak, de mintha a valós gondokkal senki nem foglalkozna.
A román kormányok „békeidőben” sem képesek átütő teljesítményre. Láthattuk: az energiaár-növekedés kompenzációjának mikéntjein hetekig dolgoztak, nemcsak a szaktárca, de a parlament is hozzátette, ami tőle telhető, hogy végül az első hidegebb hónap bebizonyítsa, szinte senki nem jogosult a könnyítésre. Újból összeültek a nagyokosok, de a második változat csak az év első hónapjának közepén született meg, s mivel jogszabály visszamenőleg nem alkalmazható, láthatjuk az eredményt a januári egekig ugrott számlákon, mely a kisnyugdíjasok vagy a minimálbérből élők havi jövedelmének több mint felét is felemésztheti. Most ígérik a folytatást, de a jól végzett munka országában legfennebb reménykedhetünk, bízni nem bízhatunk abban, hogy áprilistól lesz még segítség.
Még a háború kitörése előtt próbáltak valamit kezdeni a folyamatosan emelkedő üzemanyagárakkal, de hamvába halt a kísérlet, az unióra hivatkozva ejtették az áfa vagy a jövedéki adó csökkentését, s így mára a nyolc lejt is meghaladja a benzin ára. Az európai országok sorra lépik meg ezeket, van, ahol hatóságilag befagyasztották az árat, nálunk csak most kezdenek vakarózni ismét, amikor már kétjegyű infláció emészti fel a polgárok minden jövedelmét. Vannak alkalmazható jó példák, ám Románia vezetői elaludtak. De nem sikerült megállítani az elszálló törlesztőrészleteket, a kötelező biztosítások megfizethetetlen szintre emelkedését, állítólag keresik a megoldást, ám látványosan nem találják, s csak ötletelnek azon is, hogy miképpen lehetne megfékezni az élelmiszerek árát. Nyugtatgatnak, hogy van elég tartalék, de mindhiába, ha lassan a kenyér is megfizethetetlen lesz.
Ilyen előzmények, tapasztalatok után nem csoda, ha sorra tör ki a pánik, hol üzemanyagért alakulnak ki kígyózó sorok, hol étolajat, lisztet vásárolnak tízesével az emberek, mert elterjedt, kétszereződik az ára. A hatóságok válasza pedig kimerül az üres szavakban és némi bírságban, gyakorlati segítséget nem is akarnak nyújtani. A piacgazdaságra, az uniós szabályokra hivatkoznak, melyeket már rég felrúgott mindenki Nyugaton is, országok tiltják be sorra a gabonaexportot, korlátoznak, támogatnak, hogy lakosságuk túlélje a világválságot. Románia nem vagy csak későn lép, amikor már belefulladtunk a bizalmatlanságba és a hatalmon lévők nemtörődömségébe. Abba, hogy ott csücsülnek bársonyszékeikben, de olyan, mintha sehol sem lennének.