Talán a leginkább megfogadható „jó” tanács, hogy vegyünk magunkra még egy szvettert, és csökkentsük egy-két fokkal lakásunk hőmérsékletét. Sokan emlékeznek még, így kényszerített takarékosságra Ceaușescu is, igaz, akkor választási lehetőség sem adatott, vagy volt távfűtés, vagy nem. Téli estéken bundában tanultunk, üldögéltünk petróleumlámpa vagy gyertya mellett, és lám, túléltük. Efelé tart ismét a világ, csak most már nem központosított, hanem egyéni lesz a kényszer? Mert a romániai városokban élők többsége ma is tömbházban lakik, jelentős hányaduk a kommunizmus idején épültben, ahol nem nagyon korszerűsíthető a fűtésrendszer, nem használható nap-, szélenergia vagy más megújuló forrás, de sok helyen (például Sepsiszentgyörgyön) még a panellakások szigetelése sem megvalósítható a városi tanács tiltása okán. A házakban élők lehetőségei valamelyest jobbak, csak éppen pénzük legyen, az alternatív energiára átállást segítő programok ugyanis sorra csődöt mondtak a csalások, visszaélések miatt. S tájainkon bizony nem négy-öt hónapot kell fűteni, hanem sokszor kilencet, találgathatjuk, hogy gázzal, villannyal, fával lenne takarékosabb, környezetkímélőbb – erre a kérdésre sem a román állam, sem az EU nem szolgál jó tanáccsal, pontosabban egyetlen javaslatuk van: addig nyújtózkodjunk, míg a takarónk ér, s ha a pénztárcánk már nem enged több meleget, oldjuk meg még egy pokróccal a gondot. Nagy-Bege Zoltán ANRE-alelnök eszmefuttatása, miszerint idén még halat ad nekünk az állam (a támogatásokkal – szerk. megj.), de jövőre meg kell tanulnunk halászni, jelen körülmények között nehezen értelmezhető.

Az üzemanyag-takarékosságra buzdító ötletek sem sokkal életképesebbek. Vásároljunk elektromos autót (és ha lenne is rá pénzünk, hol töltjük fel?), járjunk gyalog (ez nálunk megvalósítható, de egy nagyvárosban, ahol a tömegközlekedés csődtömeg?), biciklivel (életveszélyes külön utak hiányában), vonattal (csigalassúságú, koszos, elavult szerelvények), és sorolhatnánk még a hasonló remek megoldásokat.

A mostani energiaválság felszínre hozta a román állam újabb tökéletlenségeit. Jobban álluk, mint számos európai ország, nyersanyagunk lenne, de kiaknázására – különböző érdekek miatt – nem találnak lehetőséget, az alternatív energiák kihasználására semmit nem áldoztunk, de a nagyvárosok távfűtési rendszereinek korszerűsítésére sem, nincs vízió, de még ötlet sem arra, hogy egy szegény ország miképpen birkózik meg azzal, amibe még a gazdag államok is bele­roppannak. Mint minden, ez is felkészületlenül ért, marad tehát az egyetlen épkézláb megoldás: előveszünk még egy takarót.