Az 1949. augusztus 12-ei genfi egyezmény írta le pontosabban a háborús bűnösség meghatározását. Azt értem abból, hogy aki kirobbant egy háborút, az nem számít háborús bűnösnek, a harcokat viszont kíméletesen, lovagiasan kell végigvinnie. Hogy harcosai hány ember életét oltják ki, az nem sokat számít, csak arra kell törekedniük, hogy közben ne okozzanak túl nagy fájdalmat, szenvedést és károkat – főleg a polgári lakosságnak. A genfi egyezmény ugyanakkor rögzíti, hogy tilos tervezett támadást indítani civilek vagy olyan épületek ellen, amelyek nem katonai objektumok. Nem szabad olyan támadást indítani, amely a harcokban nem részt vevő polgári személyek halálát vagy sebesülését, esetleg súlyos természeti károsodást okozhat. Tilos túszokat szedni és embereket deportálni, elhurcolni.

Azt tudtuk, hogy az ukrajnai háború kirobbantásában az orosz elnök, Putyin a bűnös, de ez az előbbiek szerint nem azt jelenti, hogy azért háborús bűnös is lenne. Ami viszont ott történik, az háborús bűnössé teszi őt. Ezek után nem csoda, hogy az Egyesült Államok elnöke, Joe Biden Putyinról kijelentette kerek perec: „Szerintem háborús bűnös.”

Erre fel a Kreml szóvivője azt válaszolta, hogy ők ezt megbocsáthatatlannak tartják, de az amerikai elnök Putyinhoz intézett „személyes sértéseire” a Kreml nem fog válaszolni. Sőt, mintha az oroszok még elnézőek is lennének Biden kijelentéseivel kapcsolatban, mondván, hogy ő csak azért mondott ilyeneket, mert „fáradt, ingerlékeny, feledékeny”. Közben miniszterelnökünk is, mint jó tanuló, szintén felmondta a hallott leckét, hogy amit Oroszország Ukrajnában művel, az háborús bűncselekmény.

Aztán Putyin is elkezdett háborús bűnöket emlegetni a német kancellárral folytatott telefonbeszélgetése során, melyeket az ukránok követtek volna el, amikor Donyecket és Makijivkát rakétákkal támadták. Most csak azt nem tudni, hogy miként fognak majd esetleg egy asztalhoz ülni és a békéről tárgyalni egy háborús bűnössel, akivel egyelőre csak telefonon beszélnek a világ más vezetői.

Így utólag visszagondolva régi hadvezérekre, bizony rengeteg háborús bűnös lehetett köztük. Ha csak a török-tatár betörésekre gondolunk, akkor az összes kán és pasa (vagy korábban a „kalandozó magyarok” vezérei), akik hódítani jártak hadaik élén, mind azok voltak, hisz földig romboltattak minden várat, várost és falut, amerre jártak, és rabságba hurcolták a civil lakosságot. A spanyol, portugál konkvisztádorokat (hódítókat), mint Cortés vagy Pizarro, akik a XVI. században az Újvilágban az indiánokat kifosztották, a nőket megerőszakolták, majd tömegesen legyilkolták a lakosságot, hősöknek tartották, pedig a mai szabályok szerint csak közönséges háborús bűnösöknek számítanának.

Attól is tartok, hogy most a „háborús bűnösség” téma terítékre kerül, és a régebbi háborúk hősei is úgy járnak, mit Kolumbusz Kristóf, aki „bűnös” volt Amerika felfedezésében. Aztán volt még egypár korábban hősnek tartott történelmi személyiség, akiket ha szintén az utókor törvényei szerint ítélnek meg, akkor hírnevüket és szobraikat a magas piedesztálról lerángathatják.

Nem lehet tudni, hogy most így, utólag nem kiáltják-e ki Truman amerikai elnököt (1945–1953 között) háborús bűnösnek, mert elrendelte az atombombák ledobását Hirosimára és Nagaszakira, amelyeknek százezrek váltak áldozatává. Máig is folyik a vita, hogy indokoltak voltak-e ezek a támadások.

Közben valamit tenni is kellene az ellen, hogy elkerülhető legyen egy most fenyegető atomháború, amelynek megakadályozásáról olvastam olyan felvetést is, hogy azt a „kulcsot”, amelynek az atombombát elindító berendezést ki lehet nyitnia, az arra felhatalmazott személy legközelebbi hozzátartozójának testébe kellene beültetni. Aztán ha egy atomrakétát elindítani szottyan kedve az illetőnek, akkor először meg kellene ölnie családtagját, hogy kivegye belőle a „kulcsot”. Így legalább felmérné, hogy mit jelent egy, a számára legfontosabb, szeretett személy elvesztése, és hátha meggondolja magát, és így nem lesz belőle háborús bűnös (vagy hős?).