A kiállítást a jelenlevők figyelmébe ajánló Both Noémi Zsuzsanna úgy fogalmazott, az általa jól, tanárként és kollégaként is ismert Éltes Barna közel két évtizedes munkásságára leginkább az jellemző, hogy ezer szállal kötődik szülőföldjéhez, a közösség múltjából merítkező tudást pedig „minden gőg nélkül, korszerű és igényes szakmai eszközökkel önismeretet és önértéktudatot adva” tudja visszaközvetíteni azoknak, akiktől az ihlet érkezett.

Az állandó átalakulásban levő érzékeny alkotások – érheti őket nedvesség, pára, hat rájuk a hőmérséklet ingadozása és mozgatásuk is – képesek megmutatni az emberi beavatkozás nyomait (például a kiirtott erdővel szemléltetni) s szószátyárrá válva (a felszántott földdel, a karámba terelt nyájjal, az istállóba rekesztett ló által) az életről mesélni. Ehhez nem kell sok eszköz, elég a földön talált ág, a gombásodás vagy éppen az építkező mesteremberek keze nyomát őrző fadarab, eldobott rongy is, fő az, hogy az értéktelennek tartott tárgyak beépüljenek a művészi alkotásba, s annak jelentésrétegeit tovább gyarapítsák. A művek nem vagy csak nagyon ritkán ábrázolnak, inkább gesztusok által éreztetnek, s hagyják, hogy a szemlélődő hozzátársítsa saját tapasztalatát, emlékeit és világfelfogását.

Both Noémi Zsuzsanna arra kérte a közönséget, tekintsék meg a kiállítás részeként az egyik teremben vetített, a művésszel készített interjút is, mert abból is, azáltal is megismerhető a folyton kereső, gondolkodó, csendből, figyelemből és kutatásból táplálkozó művész arcképe, s kitetszik, Éltes Barna különböző szerepei között milyen teljes az összhang. „Olyan alkotóról van szó, akinek művészete mellett életének minden megnyilatkozását ugyanazon értékek vezérlik. Táborok szervezőjeként, kurátorként, restaurátorként, gyűjtőként, de magánemberi minőségében és hasonló célok szolgálatában cselekszik. Ezt nevezzük hitelességnek, önazonosságnak.”

A látottak alapján ezt el is hisszük.