Bordács Andrea Múzsák lázadása című, női művészekről szóló, tavaly megjelent kötetét mutatták be a sepsiszentgyörgyi Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben. A válogatott írásokat tartalmazó kötetről Ungvári-Zrínyi Kata művészettörténész kérdezte a szerzőt.
Elöljáróban Kispál Ágnes Evelin, a kiállítótér munkatársa bemutatta a résztvevőknek Bordács Andreát, aki esztéta, műkritikus, független kurátor, a magyarországi Eötvös Loránd Tudományegyetem szombathelyi vizuális művészeti tanszékének docense és tanszékvezetője. 1997-től tizennyolc éven keresztül az Új művészet című lap szerkesztőjeként dolgozott, ezenkívül a budapesti Műcsarnok és az Ernst Múzeum kurátoraként tevékenykedett, dolgozott, valamint a Dorottya Galériát is vezette.
Ungvári-Zrínyi Kata elsőként a kötet szerkezetéről kérdezte a szerzőt. Mint elhangzott, felkérésre, viszonylag rövid idő alatt kellett összeállítania a könyvet, mely egy válogatás a nőművészekről és női művészekről szóló írásaiból, ugyanis ebben a témakörben született eddig a legtöbb publikációja. Bordács Andrea alapvetően kortárs művészettel foglalkozik, azon belül pedig a nőművészet, médiaművészet, a vidék és főváros viszonya, valamint a közép-európai művészet érdekli inkább.
A terminológiát ismertetve a szerző elmondta: a nőművészek azok a művészek, akiknek a témaválasztása a nők társadalmi helyzetével, a nőket érintő sztereotípiákkal kapcsolatos. Vannak olyan művészek is, akik nőkként nem foglalkoznak olyan kérdésekkel, melyek bármilyen módon kapcsolatban állnának női mivoltukkal, ezért nem tekinthetőek nőművésznek, és olyan női alkotók is vannak, akik egy-egy munka, sorozat erejéig foglalkoznak ilyen kérdésekkel, de nem ez határozza meg a teljes életművüket. A kötethez azokból az írásaiból válogatott a szerző, amelyek nemzetközi és magyar női művészekről szólnak, ezek közül nem mindenki számít nőművésznek. A könyv stílusa nem egységes, de úgy érezte, hogy a művészeti folyóiratokban megjelent cikkek mellett konferencia-előadások, kiállításmegnyitók szövegeinek, valamint olyan írásoknak is helyük van benne, amelyeket nem szakmai közönségnek írt, mert főként az ismeretterjesztés volt a célja. Nincs történeti íve a válogatásnak, a régebbi anyagok, amelyek nem kortárs művészekhez kapcsolódnak, a kötet végén találhatóak.
A beszélgetés során Bordács Andrea hangsúlyozta, hogy a nőművészet kifejezés nem szinonimája a feminizmusnak, és áttekintette röviden, hogy a történelem során hogyan változott a nő szerepe a művészetben. Hosszú ideig értékesebb volt egy műtárgy, ha női alkotóját inkább ismeretlen művésznek titulálták, és ez a helyzet nem sokat változott a huszadik század végéig: egy 1985-ös felmérés szerint például a New York-i Metropolitan múzeum 20. századi kiállítóinak csak öt százaléka volt nő. Az elmúlt negyven évben azonban megfordult ez a tendencia, manapság jóval magasabb a női hallgatók aránya a felsőoktatásban, és ez a művészeti pályákra is kiemelten jellemző, nemzetközi és magyar viszonylatban egyaránt.
Az est során egy számítógépes prezentáció által több jellegzetes nőalkotást is bemutatott Bordács Andrea, azok alkotóiról is rengeteg érdekes információt kínálva.
Azért a Múzsák lázadása címet kapta a kötet, mert összességében az a jelenség figyelhető meg benne, ahogy a nő a vászonról a vászon mögé kerül – vallotta a szerző, hozzátéve, hogy a vászon fogalmán természetesen bármifajta művészeti tevékenység értendő.
