Elnökünk e jelen helyzetben helyénvalónak tűnő nyilatkozatával azonban mást is üzent, nem szavakkal és valószínűleg nem szándékosan: azt, hogy a román hadseregtől nem sokat várhatunk, ha az ukrajnai háború még közelebb kerül hozzánk. Hivatalos szinten persze ezt nem ismerik el, legfeljebb a gyenge felszereltségről, elavult technikáról szoktak beszélni, habár az egyetlen minisztérium, amelynek az elmúlt évtizedek válságai alatt sem csökkentették, hanem mindig csak növelték a költségvetését, a honvédelmi volt. Ehhez képest siralmasan áll. Nézzük csak a legutóbbi híreket: március 3-án lezuhant egy harci repülőgép (a sokadik), majd a keresésére küldött helikopter is; rá két hétre egy katonát agyonnyomott a tank gyakorlatozás közben, egy másiktól pedig ellopták a fegyverét az őrségben – és ezek már nem a régi idők sorozott bakái, akiket akkor is alkalmasnak írtak be, ha saját lábukban is elbotlottak, hanem hivatásos katonák, akiknek mesterségük a háború, amire a román állam megfelelő intézményeinek kellene felkészítenie őket, nagyon szakszerűen. Ők alkotják a harcra fogható állományát annak a hadseregnek, ahol 78 évi béke után alig akad harctéren edzett katona, de annál több a lopott vagy legalábbis gyanús dolgozattal doktorált tábornok – élükön Nicolae Ciucă kormányfővel. Neki legalább afganisztáni tapasztalatai és érdemei vannak, ám ő is csak alárendeltje az államfőnek, aki a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) elnöke. Iohannis ugyan azonnali lépéseket kér a NATO-tól (amelynek Konstanca megyei légi támaszpontjáról eme „stabil partnerországban” négy éven keresztül kétmillió dollár értékű üzemanyagot loptak el, nyilván belső segítséggel), de ő maga nagyon ráér, az ukrajnai háború kitörése után alig hat nappal hívta össze a védelmi tanácsot – mintegy megerősítve, hogy a katonai parádékon és más ünnepeken lobogtatott hazafiasság és hősiesség is deficites.

De hát ezt sejtettük. Meglepő az lenne, ha a honvédelem valóban jobban állna, mint bármi más ebben az országban, ahol semmi nem működik rendesen: infrastruktúránk, egészségügyünk, oktatásunk, adminisztrációnk, energiaiparunk, még a hulladékgazdálkodásunk is évtizedekkel van elmaradva (az a kivétel, ami korszerű, és nem fordítva). A szemlélet, a hozzáállás is elavult, és ezen nem segít, hogy a honvédelmi miniszterünk civil: ez a nyugati demokráciákban jó lehet, de nálunk csak azt az érzést erősíti, hogy ennek a tárcának is hozzá nem értő vezetője van, és éppen háborús időben. Nem csoda, hogy a lakosság 70 százaléka a NATO-tól várja el Románia védelmét, és alig 31 százalékuk szállna maga is hadba érte, 18 százalékuk pedig hanyatt-homlok elmenekülne innen, azok után a milliók után, akiket a hazai „jólét” űzött el. Igen, nagy szükségünk van erősítésre. De nem csak katonai téren.