A magyarázat egyszerű, a helyi tanácsok által elfogadott, felterjesztett iratcsomókat a román hatalom kiszolgálói tíz éven át elsüllyesztették a fiókok mélyén, s most, hogy magyarok is vannak a kormányban, sőt, magyar miniszter áll a közigazgatási minisztérium élén, előbányásszák az eddig elrejtett dossziékat. No meg a kedvező hullámot látva újabb tervezetek is kerülnek mostanság a kormány asztalára.

A címerek és zászlók szigorú szabályok szerint megalkotott jelképek. Éppen ezért nem mindegy, hogy ki tervezi meg ezeket és mi alapján. Olyan még nem fordult elő, hogy mindenkinek egyformán tessen valami, de ha nem szakemberrel terveztetünk jelképet, jó lenne bár kikérni szakember véleményét.

A minap fogadta el a kormány Lemhény község zászlaját. Kékkel és zölddel vágott téglalap, közepén a község címerével, fölötte „COMUNA LEMNIA”, alatta „LEMHÉNY KÖZSÉG” felirattal.

A román jogszabály megengedi, hogy a zászló tartalmazza a közigazgatási egység nevét, sőt, a számbeli kisebbségben élő nemzeti közösségek nyelvén is fel lehet azt tüntetni, de csak akkor, ha felül kötelező módon románul is megjelenik. De jó tudni, szimbólumba nem kell szöveget írni, hisz annak az a szerepe, hogy felirat nélkül mutassa a szemlélőnek, hogy kit és mit jelképez. A kék és a zöld szín egymás mellé szerkesztése esztétikailag is kifogásolható, de hiba is. A kék-zöld zászló messziről nem kivehető, kék és zöld mellé vagy közé emiatt fehéret vagy sárgát jó szerkeszteni. A zászló lehet egyszínű is, kettő is, három színből általában országok trikolórja áll. Lemhény esetében a címer mázai adták volna a kék-fehér osztatú zászlót. De éppenséggel a címert is fel lehet oldani, a felső mezőbe kerülhetett volna a sas, az alsóba a vízimalomkerék, pajzs nélkül.

Aztán ott van Kézdivásárhely zászlaja, melyet múlt év októberének végén fogadott el a kormány. Ez esetben a színek elhelyezése szabályszerű, fehér mezőben kék kereszt látható, s a felső sáv vörös. Ám jelképet helyeztek jelképre, ugyanis a kereszt egyik szárára helyezték a város hivatalos címerét. És belezsúfolták fent a „MUNICIPIUL TÂRGU SECUIESC”, alul a „KÉZDIVÁSÁRHELY MUNICÍPIUM” feliratot. Ez már sok. A zászló rúd felőli oldala túlzsúfolt. Egy eleve két jelképből álló zászlóra még ráhelyezték a címert, s ráadásul a feliratot két nyelven. Ez esetben is fennáll a felirat elleni, fennebb említett kifogás. Itt még hosszabb a szöveg. Éppenséggel a magyartól idegen „municípium” szó el is maradhatott volna: mindkét nyelven fölösleges, hiszen a címerpajzsot fedő falkorona öt bástyája épp a municípiumi rangot mutatja, ugyanúgy, mint Lemhény esetében az egybástyás falkorona a községi besorolást.

Volt elöljáró, aki azzal magyarázta a zászló feliratozását, hogy így legalább magyarul is megjelenik a közigazgatási egység neve – ez esetben a kötelező román alatt. Csak azért, hogy magyarul is megjelenjen a közigazgatási egység neve, nem kell túlzsúfolni a zászlót, főleg, hogy azt tulajdonképpen nem is kell feliratozni, hisz – az ismétlés a tudás anyja! – az önmagában jelkép.

Visszatérve Lemhényhez. A zászló színeinek magyarázataként megjelenik, hogy a kék a vizet és a levegőt is jelképezi – ez utóbbi a tűz után a legnemesebb elem (áll az indoklásban) –, továbbá a szelídséget, szépséget, nemességet és jóhiszeműséget. A zöld a becsület, értelem, ifjúság, frissesség, újjászületés, szabadság és egészség jelképe. Érthetetlen, miért kell ennyi badarságot összemásolni indoklásként. Jó esetben a zászló színét, színeit a címer máza, mázai adják, s ahhoz nem kell bombasztikus magyarázatokat költeni. A zászló legyen egyszerű, mert minél egyszerűbb, annál nagyszerűbb!

Ezzel szemben némely elöljáró úgy vélekedik: mindegy milyen, csak legyen zászlónk, mert az a miénk. Hibás hozzáállás, egyáltalán nem mindegy, hogy milyen jelképet fogad el egy közösség! A polgármestert és az önkormányzati testület tagjait négy évre választják. Van, akit újraválasztanak, sőt, újra meg újra. De a jelképet nem négy vagy nyolc, még csak nem is tizenkettő vagy tizenhat évre választjuk, hanem – remélhetőleg – az örökkévalóságnak. Éppen ezért történelmi felelősség nehezedik a döntéshozók vállára, amikor egy jelképet elfogadnak.