Ma már mindenkinek a kezében ott az okostelefon, a beolvasott QR-kód pedig a sepsimuemlek.ro honlapon megnyitja a megfelelő oldalt, így az érdeklődők minden lényegeset megtudhatnak az előttük álló épületről – magyarázta Tóth-Birtan Csaba alpolgármester, aki Gyulafehérváron találkozott ezzel a megoldással. A hagyományos módszer a tájékoztató táblák kihelyezése, de a tapasztalat szerint ezeket kevesen olvassák el – a jelentősebb műemlékek esetében ráadásul olyan sok az információ, hogy vagy a felületet kell túl nagyra növelni, vagy a betűket túl apróra csökkenteni –, telefonon ellenben már hosszabb szövegeket is szívesebben böngésznek az emberek. A megyeszékhelyen 28 műemlék épület vagy épületegyüttes található, ezek közül 18-at jelöltek táblával és QR-kóddal is, és a többire is megrendelték már – a gond most az, hogy nem lehet rézlemezt kapni.

A honlap négynyelvű (román, magyar, német, angol), az ismertetések zömét nagyrészt József Álmos helytörténész, városi tanácstag írta. A műemlékek listája természetesen bővülni fog, leghamarabb a kilyéniekkel, de a szobrokat is szeretnék felvenni rá, egyrészt az ábrázolt személyiségek, másrészt a szobrászművészek bemutatása céljából. Ez azért nehézkesebb, mert nem mindegyik alkotás van önkormányzati tulajdonban, egyházakkal és civil szervezetekkel is kell egyeztetni.

Habár többnyire régi épületekről van szó, nem mindegyikről sikerült eredeti dokumentációt találni, és a táblák elhelyezése sem minden esetben egyszerű feladat, az utcáról is láthatónak kell lennie, a Mikón például túl magasra került – közölte József Álmos. Más nehézségeket is említett: például a textilgyár is műemlékként van nyilvántartva, de a főépületet időközben teljesen átépítették, a műemlék feliratot pedig nagyjából három éve tüntette el valami belső ember (mert külső nem fér hozzá) az egykori, ma már nagyon romos kantinról. Vannak aztán vegyes épületegyüttesek is, mint például a megyei kórházé, ahol műemlék is található, újabb épület is, és olyan is, amit szintén Kós Károly tervezett, de aminek a teteje nem épült meg, és nem tudni, hová sorolják. Hasonló helyzetben van egy szemerjai kúria is, amit nem az eredeti állapotának megfelelően újítottak fel, és egy kisebb városrész is, a régi Szemerjának a Dózsa György és József Attila utca közötti görbe kis utcái, amelyek szintén műemlékként szerepelnek, noha azóta sok új vagy felújított ház jelent meg ott is, megváltoztatva az utcaképet. A legjelentősebb műemlékek – a Vártemplom, a Székely Nemzeti Múzeum, az egykori Bazár, a Lábas Ház, a Székely Mikó Kollégium és mások – karbantartására odafigyelnek, de fájó gondja a városnak az egykori Hungária Szálló (a mai postaépület) és a régi vágóhíd (ma autószerelő műhely) elhanyagolt állapota, tulajdonosaik nemtörődömsége – sorolta József Álmos, ugyanakkor pozitív példát is említett a magántulajdonban levő műemlék feljavítására: a szemerjai Serestéj-házat.

Elmondta még, hogy a Székely Nemzeti Múzeum és a vártemplom ismertető szövegeit Boér Hunor és Csáki Árpád muzeológusok írták, és végül megemlítette, olyan épület is van még, amit műemléknek kellene nyilvánítani: többek között az állomási víztornyot, amiből valamikor a gőzmozdonyokat töltötték fel, a Mihai Viteazul Líceummal szemközti egykori sörgyárat, Gyárfás Jenő hajdani műtermét, és a régi zsidó temetőt is, ami most csak egy magánház udvaráról érhető el, de véleménye szerint kár lenne átadni a feledésnek, mert hozzátartozik a város történelméhez, az ott nyugvók „kiváló iparosok és kereskedők, jó szakemberek és jó magyarok is voltak”.