A kiállítás képeit Etele az elmúlt tizenöt év alkotásai közül válogatta, és arra törekedett, hogy olyan rajzokat és grafikákat mutasson be, melyek hitelesen vagy legalábbis számára elfogadható és érvényes módon jelenítenek meg egy olyan világot, mely túl van azon, amit szabad szemmel magunk körül láthatunk, érzékelhetünk.

Márton Etelének ez az első egyéni kiállítása, és az itt látható képek nagy részét először mutatja be nyilvánosan, de van néhány kivétel is. Hogyan hatnak ránk ezek a képek? Milyen térbe vezetnek? Milyen sajátos szerkezetük van? Hogyan épül fel ez a képi világ? Milyen technikán alapul? Már első ránézésre is elég nyilvánvaló, hogy ezek a képek nem tükrözik vissza egy háromdimenziós világ felismerhető látványát. Bármennyire is keressük, nem találunk egy centrális perspektívát, egy geometriai értelemben vett biztos középpontot. Másképp kell közelítenünk. (...)

Bár a témák, a színek, a formák, az érzések, az indulatok és hangulatok kavalkádja változik, variálódik, különböző árnyalatokat ölt, maga az elv, mely ezeket a képi világokat létrehozza és működésben tartja, lényegében stabil. Itt nem előre megtervezett és felépített struktúrákról, nem pontosan kimért arányokról van szó, hanem asszociációkon, analógiákon alapuló érintkezésekről. Persze ez az eljárás is többféle képszerkesztési módra, sokféle variációra ad lehetőséget, hiszen az asszociáción alapuló mentális folyamatok, maguk a társítások, az asszociációs kapcsolatok is többfélék. Alapulhatnak valamilyen hasonlóságon, térbeli és időbeli érintkezéseken vagy ok-okozati összefüggéseken egyaránt. Ha meggondoljuk, hogy az asszociatív memória nem lineáris történeteket vagy logikusan átlátható struktúrákat hoz létre, hanem képes sokféle eseményt egy adott térben és időben egymás mellé rendelni, egyszerre látni, akkor ezeknek a képeknek a szinkron szerkezetét is jobban megértjük.

Azért nincs egy centrális perspektíva, mert eleve nem a logikus gondolkodás szabályait követik, hanem az asszociációkon alapuló gondolkodás és alkotás elvét. Nem egy geometriailag pontosan megtervezhető modellt, hanem egy spontán folyamatot követnek: egyik formából születik egy másik forma, és abból egy következő, a formák konstellációja felidéz egy másik viszonyt, egy emlékképet, az egy érzést, az érzés egy elmesélhető történetet és így tovább. Hogy ez mennyire így működik, azt több rajz is nagyon komplexen tárja elénk. (…)

Márton Etele képi világától nem idegenek az avantgárd kifejezési formák – de ez nem egy külső imitáció, nem valami ismert formákhoz és fogalmakhoz való igazodás vagy ragaszkodás, hanem egy belső, nagyon is személyes és egyéni látásmódból adódó hasonlóság. Etele saját intuitív gondolkodására hagyatkozik. Az itt látható képek pedig azt mutatják be, hogy ez a fajta asszociatív látás hogyan működik, milyen komplex és mennyire szubjektív képi világokat teremt. Az pedig, hogy ezek a színes ceruzával vagy színes filctollal, illetve színes vagy akár egyszínű golyóstollal készült rajzok milyen felszíni alakzatokat, milyen domborzati formákat és milyen speciális belső tereket képesek létrehozni egy kétdimenziós sík felületen – számomra kifejezetten meglepő. Ez a sajátos technika számomra kivételesen egyedinek, egyéni, újszerű kísérletnek, saját kifejezési formának tűnik.