Hogy miért is? Kevés dolog tud úgy kihozni a sodromból, mint amikor valaki betolakszik az intim szférámba. Rám gyalogol, úgy magyaráz, hogy közben a falig nyom, belém könyököl. A tűrőképességem ilyenkor felmondja a szolgálatot, elborul az agyam. Na mármost, két év alatt volt idő bőven gyakorolni az egymással való tisztes távolság betartását. Akár berögzült szokásunkká is válhatott volna, hogy ne lihegjünk egymás tarkójára vagy egyenesen az arcába. Szerencsére úgy néz ki, valahogy sikerül elég gyorsan visszaállni a régi kerékvágásba – és egyúttal a másik intim felségterületébe.

Friss sajtos kiflit szeretnék vásárolni egyik kedvenc kisboltomban (ez nem a reklám helye), és kintről látom, hogy kicsit sokan tolonganak a pár négyzetméteren. Szép idő van, kint várakozom, majd csak apad a sor, ráérek. Meg is történik, bent vagyok. De nem sokáig élvezhetem a „levegős” sorban állást, ugyanis egymás után ketten is érkeznek, egyikük előretolakszik megnézni a felhozatalt, majd beáll a hátamban lévő mögé. Érzek egy enyhe lökést, nyilván nem férnek. Már éreztem a számban a friss kifli ízét, de sikerül felhúzni magam, és lemondok a betervezett, reggeli kávé melletti élvezetről. Hagyok csapot-papot, kiállok a sorból, és bár elég tüntetően teszem, a rám nyomuló hölgy és a mögötte lévő úr láthatóan ebből semmit sem ért. Nyomulnak tovább, most már másra, bár felszabadult egy kis hely, amikor kimegyek.

Isten őrizz, hogy visszasírjam a mindenféle tiltással, szigorításokkal teli maszkos időket, erről szó sincs. De azért akad, akinek nem ártana újból bejelölni, hogy meddig van az addig, hol végződik az ő, és hol kezdődik a másik ember nyomorult kis személyes területe. Nem mindenkinek jár különösebb élvezettel, ha rátelepednek, a nyakába fújtatnak vagy csak véletlenül megbökdösik. Lassan remélhetőleg tényleg visszaszokunk a régi életünkhöz, annak rutinjaihoz, csak kár, hogy a rossz beidegződések is láthatólag minden mással együtt visszatérnek.