Már megint ötletel a miniszter. Miután felforgatta a tanév szerkezetét és előrevetítette, hogy a tanfelügyelőségek helyett megyei oktatási igazgatóságokat hoznak létre, de azt nem mondta, mi lesz azok feladata, és leszögezte, minden lépést a tanult Romániáért tesznek, újabban előállt azzal, hogy mivel a diákok sorra buktak a próbavizsgákon, majd alább teszik a mércét a valódi megmérettetésen, és máris jobbak lesznek az eredmények.
Sorin Cîmpeanu nem lacafacázik, egy huszárvágással megoldja a problémát. Csak azt nem tudni, ez kinek jó. Az érintett nyolcadikosok és az érettségi előtt álló tanulók számára minden bizonnyal megnyugtató egy ilyen kijelentés. A vizsgatárgyakat tanító pedagógusok is hátradőlhetnek arra számítva, nem kell majd szégyenkezniük, ha osztályuk fele nyáron megbukik, az oktatási miniszter minden bolhája táncolhat, lám, ő megoldotta a keleti kérdést. Ahhoz ellenben nem kell oktatási szakembernek lenni, hogy biztosak legyünk abban, az ilyen ötletek miatt még lejjebb csúszik a hazai oktatás a lejtőn, és nem kell sok idő ahhoz, hogy bukás helyett az analfabetizmus okán beszéljünk a teljesítményről. Amúgy nem állunk messze ettől.
Az ilyen elterelő hadműveletekkel el lehet kendőzni, hogy nemcsak a magyar gyermekek buknak halomra románból, hanem a román anyanyelvűek is, aki pedig éppen átmegy a léc fölött, azok harmada nem éri el a hatos jegyet sem. Igaz ugyan, hogy országosan a nyolcadikosok hetven százaléka írta meg az ötöst ebből a tárgyból, míg Háromszéken a próbavizsgázók fele bukna, ha most tartanák az igazi felmérőt, és ugyanez az arány a középiskolai végzősöknél is. De a számok mögötti jegyek arról árulkodnak, a többségi táborban sem jobb a helyzet. Az pedig számunkra különösen fájó, hogy tíz háromszéki magyar nyolcadikosból három nem érte el az átmenőt a saját anyanyelve irodalmából, míg országos szinten sokkal jobbak az eredmények, kevesebb, mint a próbavizsgázók ötöde teljesített ötös alatt. Tekintve, hogy az országos eredmények tükrözik a tömbmagyarság és a szórvány iskoláinak összesített teljesítményét, bőven van okunk szégyenkezni. Lehet magyarázni, hogy a járvány ideje alatti távoktatás az oka mindennek, de az említett jelenség akkor sincs rendjén.
Érdemes tehát mérlegelni, mihez igazodjunk: a gyenge és a még gyengébb is elég elvhez, vagy követjük a józan eszünket és hiszünk a tudás értékében. Természetesen, a hasznos tudást nem a bebiflázott tananyag számonkérésén alapuló jelenlegi vizsgarendszerrel lehet mérni, éppen ezért fontos, hogy ki-ki maga tegyen azért, hogy az eszement ötletek követése helyett, saját képességeit, készségeit kihasználva haladjon előre. Ezt kell tenniük a pedagógusoknak is, ebben kell társaknak lenniük a szülőknek, az egész társadalomnak, mert úgy tűnik, akiknek dolga lenne a minőségi oktatás megteremtése, inkább kibúvókat keresnek, csak hogy ne lehessen őket számon kérni. Láttuk, hová vezetett a fejetlenség, következetlenség, ne hagyjuk, hogy még mélyebbre süllyedjen a hajó.