Tavaszi munkálatok, útfelújítások Sepsiszentgyörgyön

2022. április 21., csütörtök, Közélet

Városszerte megkezdődtek a karbantartási munkálatok, járdák, parkolók, játszóterek felújításán dolgoznak, és jól halad a városmag kialakítása is – közölte Sepsiszentgyörgy önkormányzata.

  • Fotó: Facebook / Sepsiszentgyörgy önkormányzata
    Fotó: Facebook / Sepsiszentgyörgy önkormányzata

A megyeszékhelyi játszótereken a városi kertészet alkalmazottjai végzik el a szükséges munkálatokat, a javítások mellett takarítanak, feltöltik a homokozókat, új kavicsréteget is leterítenek. Az 1918. december 1. úton és a Puskás Tivadar utcában, illetve a múlt évben felújított utcák szélén termőfölddel töltik fel a zöldövezeti részeket. A Victor Babeș utcai lépcsők mellé korlátokat helyeztek el, és a Csíki utcában is akad tennivaló: ahol korábban a közműszolgáltatók dolgoztak, ott most kijavítják a feltört utcarészeket.

Ebben az évben több utcában megújulnak a járdák, a munkálatokat a Sepsi Út-Építő vállalat végzi.  A városháza tájékoztatása szerint a Dózsa György, az Árnyas és a Tavaszy Sándor utcában előkészítették az aszfaltozást, a Császár Bálint utcában pedig járdaszegélyeket cseréltek. Ugyanitt korszerűsítik a közvilágítást, a villanyvezetékeket a föld alá helyezik, s ezt követően aszfaltozzák a járdát. Az Orgona utcában is dolgoznak, megépült az esővíz-elvezető rendszer, a járdák és a parkoló aszfaltozásához készítik elő a terepet. A Rózsa utcában, ahol tavaly kezdődött a teljes körű felújítás – kicserélték a gáz-, víz- és csatornavezetéket –, az esővízhálózat kiépítése következik, majd a teljes utcát aszfaltozzák.

A Păiuș David úton és az Oltmező utcában felszerelt gombos jelzőlámpáknál a villanyszerelők az elektromos csatlakozók kiépítésén dolgoznak, ugyanakkor mindkét utcában újrafestik az átkelőhelyeket. Az 1918. december 1. úton, a Grigore Bălan út és a Nicolae Bălcescu utca közötti szakaszon – ahol az önkormányzat kisebb hibák kijavítását kérte a kivitelezőtől – útburkolati jeleket festettek és új forgalmi táblákat is kihelyeztek.

A főtér szomszédsága is munkálatoktól hangos, gangot alakítanak ki a polgármesteri hivatal és a Tamási Áron Színház udvara között, kicserélik a föld alatti régi vezetékeket, majd térköveznek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1219
szavazógép
2022-04-21: Máról holnapra - Fekete Réka:

Bukás után

Már megint ötletel a miniszter. Miután felforgatta a tanév szerkezetét és előrevetítette, hogy a tanfelügyelőségek helyett megyei oktatási igazgatóságokat hoznak létre, de azt nem mondta, mi lesz azok feladata, és leszögezte, minden lépést a tanult Romániáért tesznek, újabban előállt azzal, hogy mivel a diákok sorra buktak a próbavizsgákon, majd alább teszik a mércét a valódi megmérettetésen, és máris jobbak lesznek az eredmények.
2022-04-21: Jegyzet - Váry O. Péter:

Munkaszolgálat

Aki sokat jár, sokat lát. Vagy valamit sokszor. Valahányszor ott viszi el az útja. És mert eléggé „csomópontban” van, hát sokszor látom. Édesapámra emlékeztet.