„Készek vagyunk elmenni akár az autonómiáig is.” Ezt a kijelentést Franciaország belügyminisztere, Gérald Darmanin tette a korzikai helyzetre reflektálva 2022. március 16-án a Corse Matin korzikai napilapnak. Egy nappal később egy BFM TV-s interjúban konkretizálta, hogy ez az autonóm státusz követhetné a Francia Polinéziában működő modellt, Korzika a Francia Köztársaság része maradna, de a helyi gazdasági és szociális kérdések kezelésére saját, speciális joghatóságot kapna.
Közvetlen előzmények
A francia központi kormány korzikai prefektusának, Claude Érignac-nak az 1998-as lőfegyverrel való meggyilkolásáért életfogytig tartó börtönbüntetését töltő Yvan Colonnát – a korzikai Nemzeti Felszabadítási Front tagját – március 2-án halálra verte egy rabtársa, a 36 éves kameruni dzsihadista Franck Elong Abé a Toulon-La Farlède büntetés-végrehajtási intézetben, elmondása szerint azért, mert Colonna becsmérlő megjegyzéseket tett Mohamed prófétára. E fegyház mintegy 300 kilométerre van Korzika fővárosától, Ajacciótól. Bevett gyakorlat, hogy a korzikai függetlenségpárti elítélteket az ország távolabbi pontjaira szállítják, hogy rokonaik látogatását megnehezítsék. Nem volt ez másként a baszk szeparatistákkal sem Spanyolországban, de a székely politikai foglyoknak is kijárt az elbánásmód.
Colonna halálának hírére hetekig tartó zavargások törtek ki Korzikán, ahol nemzeti hősként tisztelik őt. A küszöbön álló francia elnökválasztások előtt ez kellemetlen helyzetet okozott az újraválasztásáért küzdő − azóta tudjuk, sikerrel − Emmanuel Macron francia elnöknek, aki a belügyminiszter fentebbi szavait kiegészítve egy április eleji sajtótájékoztatón közölte, hogy „a Korzika alkotmányba foglalásáról szóló vita, a hatáskörök és esetleg az autonómia kérdése nem tabutéma.”
Alkotmányellenesség
Korzika alkotmányos státuszának ilyen módon való felvetése a többségi politikai elit részéről annak tudatában figyelemre méltó, hogy a közjogi gondolkodásnak vannak irányadó toposzai. Ezek funkcionális megfelelője Romániában is fellelhető. A francia alkotmánybíróság (Conseil constitutionnel) által 1991. május 9-én elfogadott 91–290 DC számú határozat – amelynek restriktív értelmezését tíz évvel később a 2001–454 sz. határozat is megerősítette –, az ugyanebben az évben Korzika jogállásáról elfogadott törvény (az ún. Joxe statútum) normakontrollja során megállapította e törvény alkotmányellenességét többek között az alábbi okokból.
A törvény preambuluma a korzikai népre hivatkozik, ami ellentétes a francia alkotmány preambulumával, valamint 2. és 3. cikkelyével, melyek értelmében a francia nép valamennyi polgárából áll, akik felbonthatatlan egészként gyakorolják a népszuverenitást nemzetiségi, nyelvi, faji megkülönböztetésre való tekintet nélkül. (A francia alkotmányos berendezkedés éles különbséget tesz a kontinentális Franciaország – France métropolitaine, illetve a tengeren túli közösségek között – collectivité d’outre-mer, ezek: Francia Polinézia, Wallis és Futuna, Saint Martin, Saint Barthélemy, Saint Pierre és Miquelon, valamint az 1998-as Nouméa-i egyezménnyel a függetlenedés jogát is magában foglaló, speciális státusszal rendelkező Új-Kaledónia. És akkor az ún. DOM-TOM térségekről még nem is beszéltünk.)
Alkotmányellenesnek találták azt a passzust is, amelynek értelmében a miniszterelnöknek határidőhöz kötött reagálási kötelezettsége lett volna a korzikai gyűlés (a legfőbb helyi tanácskozó testület) által tett törvény- vagy rendeletmódosítási javaslatokra.
Alkotmányellenes továbbá a sziget finanszírozásában az adók transzferjére tett javaslat, végül a korzikai nyelvnek és kultúrának az iskolai tantervbe való beiktatása is csak abban az esetben nem alkotmányellenes, ha ezek nem kötelező tárgyként kerülnek bele a curriculumba.
Analógiák
A román alkotmánybíróság hozzáállása ezzel megegyező képet mutat. A 2014. február 14-én elfogadott 80-as alkotmánybírósági határozatban a Ponta-kabinet alkotmánymódosító csomagjának több elemét is alkotmányellenesnek találta. Így azt az RMDSZ-es kísérletet is, hogy a tömbmagyar területeket, így például Székelyföldet, a létrehozni kívánt nyolc nagyrégión belül ún. „hagyományos alrégióként” ismerjék el és ruházzák fel saját igazgatási hatáskörökkel. Francia kollégáikhoz hasonlóan, az elutasítás fő érve a román taláros testületnél is az volt, hogy egy ilyen rendelkezés sérti a román állam egységes, oszthatatlan és nemzeti voltát.
A román alkotmányosság keretei nagy mértékben támaszkodnak a francia mintára. Az 1958-as francia alkotmányban foglaltakhoz hasonlóan Románia is félelnöki berendezkedésű ország, közvetlenül választott államfővel, illetve a francia alkotmány 89. cikkéhez hasonlóan, a román alkotmány 152. cikke is korlátozza az alkotmánymódosítás lehetőségét, tiltva azt más egyéb mellett azon esetekben, amelyek a területi integritásra, az államformára vagy a hivatalos nyelvre vonatkoznak.
Egy 2003-as módosítás óta a francia alkotmány első cikke immár kiköti, hogy a francia államot decentralizációs alapon kell megszervezni. Hasonló ígéretet a román alkotmány 120. cikkében is találunk, amelynek értelmében a közigazgatás a decentralizáció, a helyi autonómia és a közszolgáltatások dekoncentrációjának elvén alapul.
Eltérések
A hasonló alkotmányos keretek azonban alapjaiban eltérő politikai kultúrával, civilizációs beágyazottsággal és jogállamisági hagyományokkal találkoznak a két ország esetében. Amennyire elképzelhetetlen, hogy Lucian Nicolae Bode belügyminiszter vagy Klaus Iohannis elnök az erdélyi magyar autonómia bármilyen formájával kapcsolatban párbeszédre való készséget mutatna, ugyanannyira indokolatlan volna ma még a többségi társadalom viszonyulásában elmozdulást jövendölni. Pedig ez a folyamat a francia társadalom esetében, úgy tűnik, elindult. Az Ifop Intézet márciusi, ezerfős mintán végzett kérdőíves felmérése alapján a kontinentális Franciaországban megkérdezettek 53 százaléka értett egyet azzal, hogy Korzikának autonóm státuszt kellene kapnia. Ugyanez az érték a korzikaiak körében 73 százalék volt.
Gyökeresen más képet mutat a többségi társadalom preferenciáiról a Székelyföldi Közpolitikai Intézet és a Bálványos Intézet közös, Regionális Barométer 2019 címen közölt felmérése. Ennek tanúsága szerint ugyanis, míg a magyar nemzetiségű, erdélyi válaszadók 85 százaléka értett egyet azzal az állítással, hogy a magyar többségű vidékeknek területi autonómiát kellene kapniuk, addig ugyanez az arány a román válaszadók körében mindössze 13 százalékos. Sőt, a románok 60 százaléka még azzal sem értett egyet, hogy az ország magyar nemzetiségű állampolgárai választhatóak legyenek polgármesternek vagy parlamenti képviselőnek.
Elmozdulás
Mélyen berögzült gyakorlatok forradalmi gyorsasággal ritkán változnak, így arra sem érdemes nagyobb összegű fogadásokat kötni, hogy az elnökválasztást követően az uralkodó francia gyakorlat cezúraszerűen át fog alakulni. Mégis az utóbbi idők franciaországi eseményei két fontos pontban mutatnak elmozdulást a megmerevedett romániai gyakorlathoz képest. Először is az „autonómia” kifejezés használata legitimmé kezd válni, egyre kevésbé övezi akkut biztonságpolitikai keretezés az ezzel kapcsolatos beszélgetést. Ezzel szoros összefüggésben van, hogy ha Korzika viszonylatában az autonómiatörekvést legitim követelésként kezdik elismerni az arról jogszabályt alkotni hivatott párizsi döntéshozók, akkor az ezzel kapcsolatos demokratikus párbeszéd lehetősége is megnyílhat, és nemcsak e déli sziget viszonylatában, hanem az ország más szegleteiben élő breton, baszk, katalán és elzászi közösségekkel szemben is.
Erről is érdemes Romániának mintát vennie. Elvégre az alkotmány nem a párbeszéd kényszerzubbonya.
Dr. Dabis Attila
