Mózes László
Az itt élő magyar közösség a világ sorsán nem változtathat, de a sajátját azért alakíthatja. Jó ezt rögzíteni, miközben a hírcsatornákon éppen az forog fenn, hogy mit mondott, avagy éppen mit nem mondott az orosz elnök tegnap Moszkvában a győzelem napi katonai díszszemlén.
Noha az orosz–ukrán háború érzékenyen érinti hétköznapjainkat, mégis, figyelmet érdemelnek a lokális, az erdélyi, székelyföldi jövőt meghatározó események is: Marosvásárhelyen megalakulásának harmincadik évfordulóját ünnepelhette meg végre a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, közismert nevén RMPSZ. Az esemény nem csupán az emlékezés, a múltidézés, a köszöntőbeszédek pillanata, hanem ennél lényegesebbre is lehetőséget teremt: ismét a figyelem középpontjába emeli az erdélyi, a székelyföldi magyar pedagógusokat. Van-e, lehet-e ennél meghatározóbb jelenünk s jövőnk tekintetében?
Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke ünnepi beszédében úgy fogalmazott, a szolgálat, az építkezés és a küzdelem harminc éve áll a szövetség mögött. Ebben az időszakban – folytatta – a minőséget, a hitelességet és a tisztességet próbálták képviselni, s mint magyarázta, most olyan új oktatási rendszer létrehozására kell törekedniük, amely a létező szilárd elméleti és erkölcsi alapokon nyugszik, de az új idők új követelményeinek is megfelel. Kallós Zoltán, a bukaresti tanügyminisztérium kisebbségi oktatásért felelős államtitkára köszönetet mondott azoknak a magyar pedagógusoknak, akik „lehetővé tették, hogy a magyarságtudat magja el legyen ültetve a gyermekek szívében, lelkében”. Arról is beszélt, hogy még ha nem is úgy mennek be az iskolába a tanárok, hogy aznap megváltják a világot, a jövő mindig a következő pillanattal kezdődik, és a pedagógusokon múlik.
Figyelmet érdemlő, fontos szavak. Mert rendszerint csupán az őszi iskolakezdéskor vagy a nyári tanévzáró alkalmával esik szó pedagógusról és diákról, noha e két meghatározó momentum csak határkő, leginkább az a fontos, ami az ősz és a nyár között az iskolákban történik: pedagógusaink munkája, odaadása révén pallérozhatják elméjüket diákjaink, készülhetnek az élet egyre sokasodó kihívásaira. Nem is lehet eleget ismételni: pedagógusainkat az állandó készenlétért, az oktatásért, a jó szóért köszönet, határtalan elismerés és hála illeti.
Ám az eltelt három évtized mérföldkő is egyben. Megvizsgálandó, értékelendő, mi hozott eredményt, s mi bizonyult kevésbé sikeresnek. Látni, tudni kellene, hol, milyen területeken s hogyan lehet, illetve kell változtatni. Mert – miként az idézett hozzászólók is említették – az új idők új követelményeket is jelentenek. Az eredményes oktatáshoz persze maguk a diákok is kellenek, ám őket előbb meg kell győzni arról – s nem csupán a legjobbakat, hanem a nehezebb körülmények között élőket is –, hogy tanulni s tudni egyaránt érdemes. Megkerülhetetlen tehát az elmúlt harminc év pontos és őszinte kiértékelése, ugyanis ma már egyértelmű, hogy az elkövetkező harminc évben az oktatás minősége azt is meghatározza, milyen lesz az itt élők majdani életminősége. Maguk a pedagógusok is a székelyföldi, erdélyi magyar jövő alakítóivá válnak tehát, s ez egyszerre feladat és felelősség. Nem is kevés.
