Legutóbb a bukaresti francia nagykövetség, a Francia Intézet és az oktatási minisztérium szervezésében az Európa-nap alkalmából tartott oktatási fórumon mondta meg, hogy mit kellene tenni: digitalizáció, kompetenciák fejlesztése és az idegen nyelvek tanításának megerősítése. Úgy beszélt ezekről a célkitűzésekről, mint saját ötleteiről, szemrebbenés nélkül elhallgatva, hogy említett területekre eurómilliókat költöttek már, de nem sok látszata van. Minden bizonnyal azért, mert, mint sok egyéb tekintetben, ezekben a kérdésekben sincs jól átgondolt, hosszú távú cselekvési terv és következetesség. Láttuk, hogy miként kapkodott a szaktárca a koronavírus-járvány idején, hogy az online oktatás feltételeinek legalább a látszatát megteremtse, táblagépek tízezreit osztották szét, de azt már nem követték, hogy mit kezdenek ezekkel azok a diákok, akiknek nincs internet-hozzáférésük; a készségek, képességek fejlesztését célzó tantervek mellé nem rendeltek megfelelő tankönyveket, a cikluszáró vizsgák tételsoraiban pedig továbbra sem a gondolkodtató feladatok vannak túlsúlyban; az idegennyelv-oktatásban sem történt olyan mértékű áttörés, amitől vonzó legyen legalább két idegen nyelv középszintű elsajátítása kivétel nélkül minden diák számára.

Ezeken már régóta túl kellene lenni, és akkor az Európa-napon arról lehetne beszélni, hogy Románia többé nem kullog az utolsók között az európai szintű oktatási felméréseken, az iskolák felszereltsége vidéken is megfelel a huszonegyedik századi követelményeknek és a tartalmak, valamint az oktatási módszerek vonzóak a diákok számára, ami által csökken az iskolaelhagyás. Mindennek nem kellene utópiának lennie, hisz Európa országainak többségében a Sorin Cîmpeanu-féle célokat már rég elfelejtették, megvalósításukat kipipálták, és jelenleg azon dolgoznak, hogy az iskolában szerzett tudással minél inkább versenyképesek legyenek a fiatalok az élet minden területén. Nyilatkozatok helyett ki kellene lépni a tehetetlenség kátyújából és útban a jövő felé tanulni a múlt hibáiból.