Szánalmas és egyben elképesztő, hogy mily gyorsan képesek ledobni a tolerancia álcáját azok a politikusok is, akiknek pártja éppen az RMDSZ-szel közösen próbálja az ország ügyes-bajos dolgait rendezni, és habzó szájjal komoly megtorlást követelni olyan „komoly” esetekben is, mint a székely hokisok himnuszéneklése. Eset, mely egy magát európai­nak tekintő, normális országban nem jelentene semmit, teljesen természetes jelenség lenne, hogy egy nemzeti kisebbség erős regio­nális tudattal rendelkező tagjai egy nemzetközi versenyen eléneklik a himnuszukat, és teszik ezt úgy, hogy közben azon ország mezét viselik, melyben élniük adatott és amelynek jégkorongcsapatát erősítik. Nem így Romániában, ahol egy ilyen tett a többségi nemzet egyes tagjainak szemében egyenesen a hazaárulással ér fel, az ország megalázásával és így tovább, és erre csakis büntetéssel lehet válaszolni, bármekkora ára is lenne ennek.

Noha megszokhattuk már, ennek ellenére ijesztő, minő frusztráció, kisstílűség, korlátoltság rejtőzik az ország irányításában részt vevők egy részében, hogy az eset kapcsán koalíciós válság kirobbantásától sem riadnak vissza, minisztertársuk fejét követelik, sokadszorra bizonyítva, hogy a nacionalizmus oltára előtt semmi sem túl drága, nincs túl nagy áldozat, ha a román nemzet, a román állam vélt érdekéről van szó. Az nyilván kérdés, hogy ezek az érdekek mitől is sérültek ebben az esetben, vagy miként befolyásolják Románia megítélését a történtek. Ép ésszel vizsgálva az ügyet, a válasz egyértelmű: sehogy, az egész történet nyom nélkül a múlt homályába veszett volna, ha a szolgálatos nacionalisták, megélhetési provokátorok és feljelentők, megbízott feszültséggerjesztők nem ugranak, mintha darázs csípte volna őket. Nem mellékesen éppen hagymázas vádjaik, vagdalkozásuk az, ami igencsak negatívan hat Románia megítélésére. Az ilyen és ehhez hasonló kirohanások bizonyítják ugyanis kétséget kizáróan, mennyire üres frázisok a kisebbségvédelemben mintaállam Romániá­ról szólók, mennyire álságos az egész viszonyulásuk a magyar közösséghez, és mily kevés kell ahhoz, hogy az álarc darabokra hulljon, és előtörjenek a legvadabb nacionalista szólamok. Melyek fő üzenete ez alkalommal is, hogy a magyarság, a székelység túl messzire megy, tűrhetetlenül provokál, gyalázatosan viselkedik, megalázza az országot, túlzásba viszi a szabadságot, mert használni merészeli „úgynevezett” szimbólumait, ahelyett, hogy a neki megengedett (így is túl tág) keretek között éldegélne nyugodtan.

Fájó, de itt tartunk 2022-ben: a román politikum, a közvélemény jelentős része képtelen megszabadulni a rögeszmétől, hogy a kisebbségekkel oly nagylelkű, adakozó Romániát a hálátlan magyarok, székelyek folyamatosan megalázzák, ráadásul ebben vezetőik élen járnak. Kész szerencse, hogy az országnak csak ez az egy gondja van, és így minden erejükkel harcolhatnak e „tűrhetetlen” állapot ellen.