Henrik Johan Ibsen (1828, Skien – 1906, Oslo) norvég drámaíró többek szerint az akkoriban vitatott modern dráma megteremtője. A Nóra (Babaház) címet viselő drámáját olvastam, de ez elég volt ahhoz, hogy felkeltse a többi műve iránti érdeklődésemet is. A mindenkori színház a házasság és benne a nő, az asszony szerepét állítja, mondhatnánk, „élére”. Ibsen jó művészi érzékkel helyezi a szeretet ünnepének (karácsony) idejére a cselekményt a nő alárendelt szerepének bemutatására (titokban kölcsönpénzt kér férje jogtanácsosától). Ez ugyan kiderül, de „a látszatra adni kell”, mivel a bankigazgató Helmer a feleségét arra kéri, ne adják jelét a megváltozott házassági kapcsolatnak.
A képmutatással a jómódú bankigazgató a polgári bizalomelvárásnak tesz eleget. A leleplezett kölcsön egyetlen nyertese a kölcsönző Krogstad, aki az állását megtarthatja. Nincs más választása Nórának, aki nem akar hazugságban élni, mint hogy elhagyja családját, férjét és gyermekeit, felszabadult nőként szakítva el magát a látszatokba burkolózott „babaháztól”.
A vadkacsa című színműből választottam a következő mondatot: „Az átlagember boldogtalanná válik, ha öncsalásából kizökkentjük.” Talán kivétel sincs a tekintetben, hogy titokban dédelgetett, de mindig „akadályozott tehetségünk” kényszerű magunkba zárása oka lesz boldogtalanságunknak.
A vadkacsa (1884) megsebesült, röpképtelen állat, Werle nagykereskedő padlásán él, amely tágas hely a tulajdonos ostoba szokásához, aki a padláson vadászik. Ekdal leánya, Hedvig meg akarja ölni a vadkacsát, de nem ez történik. Öngyilkosságával szüleit szeretné újból együtt, békességben tudni az Ekdal családban.
Ibsen további művei a Peer Gynt (verses dráma), Hedda Gabler, A nép ellensége, Solness építőmester… Ibsen drámáiban a módosabb nagypolgári családok drámái jelennek meg, és kérdem e helyen önmagamtól (és olvasóimtól): ugyan mi a magyarázata annak, hogy nem láthatjuk napjainkban Ibsen családdrámáit, holott nálunk is lenne rá napjainkban is élő példa? Megtalálni a kulcsot a zárhoz...
.jpg)
