Kutatásom tárgya a csernátoni Haszmann Pál Múzeum története, annak alapítására, megnyitása előzményeire és működésének első évtizedei­re való kitekintéssel. (…) Az 1973-ban alakult intézmény számomra mélyen családi vonatkozású, alapítója nagyapám, Haszmann Pál igazgató-tanító, tanár volt. (…) A könyv harmadik fejezete – A múzeum alapításának előkészületei és működésének kezdete, 1970-es évek – hangsúlyosan levéltári dokumentumok elemzésével készült el a Román Állami Levéltár Kovászna megyei fiókjának, a Kovászna megyei önkormányzat levéltárának, a Székely Nemzeti Múzeum levéltárának és a Haszmann Pál Múzeum levéltárának dokumentumállományából származó iratok bemutatásával, vizsgálatával, kiegészítve mindezeket a téma kapcsán készült interjúkkal és fotómelléklettel. (…)
 

Amikor a gyűjtés igazán komolyra fordul

1972-ből egy Haszmann Pál által írt jegyzetet őriz a csernátoni múzeum levéltára, amely az 1972. június 13-án indult munkálatokról ír. „Munkálatok kezdődtek 1972. június 13-án, kedden, amikor is a villany belső vezetékét csinálták, vezető mester Kézdivásárhelyről Kovács” (Kovács István). Az út kavicsozásáról, a belső vezeték vájatának vakolásáról is olvashatunk ebben, megtudjuk, hogy brigád, illetve közmunkacsoport dolgozik (Bekk László és Mike László fiatalok nevét említi Haszmann Pál). Június 22-én a villany belső vezetése által keletkezett kőpor- és falkihordásban „Dóczé Irma, Dóczé Jenő, Szőcs Róza Jánosné és rövid ideig Máthé Ignác fiacskája segített. Fuvarozta Ferike (Csáki Ferenc) a kicsi traktorral.” Június 23-án már a festők dolgoztak, „Czerék Áron és társai. Hoztak Kézdiről kályhacsempéket” (a kályhacsempék a kórház lebontott kályháinak anyagából származtak), olvasható a dokumentum végén.

1972 közepétől már komoly munkálatok folytak a múzeum épületének rendbetételéért. Szeptember 17-től nyolc, fogyóanyagokra, a kiállítás berendezéséhez szükséges kellékekre szóló kérvényt találunk, ezek közül hat esetében Székely Zoltán aláírását a jóváhagyásról. Ezeken a kérvényeken nagyrészt olyan fogyóanyagok vannak feltüntetve, amelyek a takarításhoz, a terek rendbetételéhez szükségesek, mint padlóviasz, gitt, ecsetek, szappan, festékek, szeg, asztali lámpa, szigetelőszalag, hosszabbító, seprű, lapát stb. Ugyancsak ezekből az iratokból tudjuk meg, hogy a 15 ablakra népi függönynek való anyagot vásároltak, valamint szőnyeget, 8 darab függönykarnist, megjegyezve, hogy ezeket ne kezeljék le semmivel, mert megfestik népi motívumokkal, ezenkívül a kiállítótermekbe két poroltót is.

A jóváhagyott kérvényhez hozzácsatolva egy kis cetlit találunk, amelyre rá vannak jegyezve sorra a teendők, Haszmann Pál kézírásával: „Kapu anyaga (száraz) méret megadva. Ablakozás!!! Függönyanyag. Nőbizottság összehívása. Varrásra kiadni/függönyök. Szőnyeg megvétele. Kőmíves mester hétfőre.” A hétfő dupla vonallal aláhúzva, akárcsak a kapuanyagnál a száraz szó.

Az egyik kérvényben, amelyen nem találunk dátumot, de Székely Zoltán aláírásával a másodpéldányát őrzi a levéltár az 1972-es iratok között, olvashatunk a kiállítótermek faragott csillárokkal (ezeket a csillárokat a Haszmann testvérek bérmentesen készítették el, 1973-tól 1980-ig azokat használták), lámpákkal való felszereléséről is. Négy teremről beszél az irat (az induláskor négy termet rendeztek be, azóta a kúria hat szobája van kialakítva kiállítótérnek), ezekbe négy, egyenként hat égővel ellátott faragott csillár és 16 darab kétégős, falra szerelt, faragott világítótest elkészítését hagyták jóvá. (A múzeum alapkiállításának helyet adó Damokos-kúria termeiben ma látható, többkaros faragott csillárokat Sepsiszentgyörgyről, a képtárból adták át. A pártbizottság fafaragó melléküzem­ágában faragták.)

1972-ből 18 múzeumi tárgy vásárlására utaló fel­ajánlást és ahhoz kapcsolódó szerződést találunk. Ezekben is, amint a már bemutatott vásárlási jegyzékeken, már a Székely Nemzeti Múzeum csernátoni részlegeként emlegetik. Ebben az évben azt látjuk, hogy vásárlás útján néprajzi tárgyakkal – kelengyésláda, szövőszék, tálas, festett bútor, kendőszeg, díszített kályhacsempe – gyarapodott a gyűjtemény. 1972-ben már leíró kartonok is készültek a tárgyakról, bekerültek a leltárkönyvbe, tehát már akkor tudatosan, szakszerűen próbálták feldolgozni a beérkező anyagot. Sok esetben az adásvételi jegyzőkönyvek szolgáltatnak többletadatokat. Ugyanakkor a hivatalos jegyzőkönyvek mellett találunk olyan, kézzel, általában fél ívlapra írt jegyzékeket is, amelyek adományként beérkező tárgyakat sorolnak fel. Ilyen például: „Dr. Réz György 1972 év szeptember 15-én a múzeumnak adományozott egy darab vásári ládát használt állapotban. Nagy tisztogatásra és javításra szorul. Vasalása szép.” Ezt Haszmann Pál jegyezte le.

Szintén 1972-ből, Haszmann Pál ny. igazgatónak címezve, a fenti iratok közt található egy levél Balassa Ivántól, amelyben „kedves bátyám”-nak szólítja Haszmann Pált. A levelet azért is idézzük itt, mert szintén a múzeumi kiállítások előkészítő munkálataihoz kapcsolódik, pontosabban a jeles személyiségeknek, a község nagy szülöttjeinek emléket állító kiállítás tervezéséhez, berendezéséhez szolgáltat adatokat. Balassa egy irodalomtörténészre hivatkozik, aki, mint írja, volt olyan kedves, és egy kis vázlatot állított össze a kiállításhoz. „Ez a vázlat abból indul ki, hogy Bod Péteren kívül szólani kellene a kortársakról és azokról a fontosabb székely írókról, akik a Magyar Athenasban szerepelnek.” Arra is kitér, hogy az említett könyvek közül bizonyára sok megtalálható a sepsiszentgyörgyi múzeum könyvtárában. Utóiratban kéri levele nyugtázását. Haszmann Pál rájegyezte: válasz november 23. Balassa november 10-én adta fel a levelét Budapesten, ha jól számoljuk, egy hónap, amíg a levél–válasz megjárta az oda-vissza utat. Fontos ezt is kiemelni, amikor intézmények születéséről beszélünk az 1960–1970-es években, hiszen abban az időben úgy rendeztek kiállítást, úgy gyűjtöttek anyagokat, szakirodalmat, hogy sokszor heteket vártak egy-egy adatra.
 

Bővülő megyei múzeumhálózat

Haszmann Pál Péter visszaemlékezéséből tudjuk, milyen tervek, elképzelések fogalmazódtak meg a múzeum­alapítóban egy-egy kiállítás létrehozásával kapcsolatosan: „Édesapámnak az volt a valamikori elképzelése, hogy Háromszék szellemföldrajzi térképvonalán végighaladva minden arra érdemes személyiséget bemutassunk, de ha nem is tudunk ennyire kiterjedni, mert annyira gazdag ez az örökség, ezért Csernáton és a hozzá tartozó falvak arra érdemes személyiségeit gyűjtsük össze, ismertessük meg a mindenkori fiatalsággal. Ez azt a célt szolgálja, hogy a bárhonnan érkező idelátogató számba vehesse és rádöbbenjen arra, hogy ez a falu mennyi híres embert adott. Kevesen tudják például, hogy dr. Cseh Károly balneológus, tudós Csernátonban van eltemetve, a Csiki-telek hátsó kertjében. Ő írta meg Borszék monográfiáját, vegyi elemzéseket készített az ásványvizeiről. Aztán ott van Vajda Lajos, aki a Petőfi Sándor Társaság létrehozását szorgalmazta, Pánczél József albisi ezermester is, aki a sorhúzó ekét, kapálógépet készítette el, vagy Réz György doktor, a falu körorvosa, akinek a sírjára az került, hogy mindenki szerette, mert mindenkit szeretett. E sorba tartozik Balogh Jenő igazgató-tanár, érdemes méhész és Török Sándor igazgató-tanár is.” (…)

Az 1972-es év utolsó negyedévére vonatkozó tevékenységi jelentés szerint a múzeum munkaközössége (Cserey Zoltán, Gazda Klára muzeográfusok, valamint Haszmann Pál és Gyertyánosi András) szervezési munkát végzett, ennek nyomán létrejött és elkezdte működését az új, csernátoni alegység. (…) Egy 1972-es, dr. Székely Zoltán által 12 pontba foglalt leírásból tudjuk meg többek közt a megyei múzeumhoz tartozó külső egységek listáját. A megyei múzeumnak négy részlege van a sepsiszentgyörgyi székhelyen: régészet–történelem, néprajz, természetrajz és képzőművészet, Kézdivásárhelyen céhtörténeti kiállítás és az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett Gábor Áron-kiállítás. Ezeken kívül felsorolja a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő-emlékházat és a kisbaconi Benedek Elek-emlékházat. A gépelt iratban, amelyből azt is megtudjuk, hogy 27 alkalmazottal működik az intézmény, ceruzával két helyen megjelölték már a csernátoni falumúzeumot is.
 

Tartalmas, kitartó előmunkálatok

A csernátoni múzeum tényleges megnyitásának több évtizedes előzményei voltak. Ezek közül a legfontosabb a gyűjtés. Haszmann Pál állomáshelyei hagyományokban, tárgyi emlékekben gazdag felső-háromszéki falvak voltak, és azoknak székely közösségei szívesen bocsátották rendelkezésére az évszázados okmányokat, feljegyzésre méltó szellemi hagyatékot és értékes tárgyi, néprajzi anyagot. Gyűjteménye egyaránt felölelt őskori leleteket, numizmatikai anyagot, hagyományos mesterségekhez kapcsolódó tárgyakat, népi bútorokat, szőtteseket, hímzéseket, népi és díszkerámiát, üvegholmit, ásvány- és kőzetgyűjteményt, okmányokat, könyveket, régi fényképeket, gyászjelentőket, bélyegeket, a gazdálkodás tárgyi emlék­anyagát stb.

Tudományos igényességgel dolgozta fel a folytonosan szaporodó anyagot. Szakkönyvtára azokban az években ritkaságszámba ment. Levelezett velük, és Csernátonba invitálta a kor jelentős néprajzkutatóit, történészeit, régészeit, művészeit, múzeumi szakembereket és mindazokat, akiktől tanulhatott e téren. Mindig arra vágyott, hogy ezt a nagy „kincset” mindenki számára hozzáférhetővé tehesse. Ezen kapcsolatai és ez a vágya vezette el 1973-ig, amikor a megye akkori vezetőinek segítségével és támogatásával, a Székely Nemzeti Múzeum szakembereinek és sok más személynek a szakmai és anyagi támogatásával február 25-én, a Damokos Gyula-féle udvarházban és annak közel kéthektáros telkén – a Székely Nemzeti Múzeum egyik külső részlegeként – megnyitotta kapuit az érdeklődők előtt az 1999-től Haszmann Pál nevét viselő múzeum.

A megyei tanács levéltára őrzi a névadó ünnepség teljes dokumentációját. Eszerint Kovászna Megye Tanácsának 1999. október 21-i ülésén hozott, 1999/
39-es határozata hagyja jóvá azt, hogy a Székely Nemzeti Múzeum csernátoni külső egysége felveheti a „Haszmánn Pál Múzeumrészleg” elnevezést. A döntést azzal is indokolják, hogy abban az évben van a mú­zeumalapítás 25. évfordulója. Orbán Árpád megyeitanács-elnök jegyzi a dokumentumot, a határozat végrehajtásával Riti Olivér műépítészt, a testület alelnökét bízza meg.

A határozatot kísérő, előkészítő és megalapozó dokumentációban referátumot találunk (amely részletesen és érvekkel alátámasztva ismerteti a múzeumalapító id. Haszmann Pál életútját és munkásságát, amely nélkül, amint fogalmaznak, nem jöhetett volna létre az egyedi múzeumi gyűjtemény), valamint több szakbizottsági pozitív véleményezést. A dokumentációba belefoglalták az alapításkor megfogalmazott fontos záradékot is, miszerint a gyűjtemény nem költöztethető el és nem olvasztható be más gyűjteménybe.

Az iratcsomó érdekessége, hogy a határozattól eltérően, mind a referátum, mind a véleményezések a „Haszmann Pál Múzeum” elnevezést javasolják. Ugyancsak 1973-ban az ő bábáskodása mellett alakult meg a Csernátoni Népfőiskola, de alapító tagja volt a Bod Péter Közművelődési Egyesületnek is, amelynek égisze alatt napvilágot látott a Csernátoni Füzetek közművelődési kiadvány. Ma a gyűjteményt négy unokája, Gabriella, Lajos, László és jelen sorok szerzője, valamint családtagjaik gondozzák.

Haszmann Pál Péter egy 2012-ben készült interjúban a következőket idézte fel a múzeum megnyitását közvetlenül megelőző időszakról, történésekről: „Lázas készülődés van, 1968, megfogalmazódik a múzeum létesítése, helyet keresnek, itt van a Damokos-udvarház ebek harmincadjára hagyva, disznóhizlalda van benne. Ekkor Király Károlyék fogalmazzák meg, hogy bizony ide művelődési intézményt kell behozni, nem traktorállomást. Az édesapám és édesanyám gyűjteményét ismerve, kijelölik a helyet, mert az állami gazdaság bitorolja, könnyű volt kivenni a kezükből, parancsra. Napról napra világosodik a helyzet, hogy ez megszületik, édesapám mindenkit mozgósít, el Kolozsvárig, Budapestig, segítsen, hozzon levéltári anyagot, ki fizikai munkával, mivel tud, segítsen. Annyi híres ember jár, fordul meg az udvarban. Most nagyot ugrok 1973-ig, éppen egy kicsivel megelőzően szólítja meg rokoni alapon is Cseh Gusztávot, Gergely Istvánt és másokat. Itt van Sylvester Lajos, aki az ügy mellett végig támogatja, ő már mint művelődési főfelügyelő főfeladatul is kapja, de jó szívvel, lélekkel mozgatja a múzeum ügyét. Így kapcsolódik be annyi híres ember, de édesapámhoz már azelőtt is annyi híres ember járt, csak sorolhatnám. Varga Nándor Lajost, a leghíresebb európai fametszőt, művészembert, idekerülnek színészek, énekesek.” (…)
 

Tervezés nélkül nem érdemes dolgozni

A következő, egy 1974. január 9-én Haszmann Pál Péter által kézzel írt ötoldalas dokumentum másodpéldánya az éves tervekről. Ebből az iratból számos fontos adatot tudunk meg a gyűjtemény akkori helyzetéről, az építkezésről, 12 pontban sorjázza a fontosabb tennivalókat, munkálatokat, majd egy tervezetet hónapokra, évharmadokra bontva. Az első öt pontban a gyűjteménygyarapításról és a kiállítás épületeinek rendezéséről olvashatunk: „1. Befejezni és átadni a látogatók számára az albisi, 1714-ből származó zsúpfedeles házat május 1-ig. Ezzel a szabadtéri részleg első létesítményét létrehozni. 2. A község és T. szövetkezet vezetőségének segítségével összegyűjteni, kijavítani és kiállítani a régi gazdasági felszereléseket. 3. Befejezni és tetővel ellátni az országos visszhangot keltett régészeti feltárás eredményeit (tűzhely, szerszámok, edények stb.). 4. Beindítani és befejezni a kerítés javítási munkálatait legkésőbb június 30-ig. 5. A jelenlegi raktárépület (gabonás) átalakítása korszerű gyakorlati műhellyé iskolások számára, ahol megfelelő körülmények között sajátíthatnák el a népi faragás titkait, és termékeiket nagyszerűen értékesíthetnék a múzeum látogatóin keresztül. 6. Az ültetvény gondozása, öntözése. 7. A parkosítási munkálatok továbbfejlesztése. 8. A két székely kapu felállítása (bejárat a sarkon és az albisi ház elé). 9. A múzeum irányító tábláinak elhelyezése a község határában és a múzeum felé vezető úton.”

Az éves terv első kilenc pontja szól konkrétan az építkezési munkálatokról, a további pontokban a múzeumban megrendezésre kerülő előadások, író-olvasó találkozók, ünnepekről való megemlékezések tervezéséről olvashatunk. A hónapokra, évharmadokra lebontott javaslatok közül egyet emelek ki, ez a február 24–25-re tervezett előadás, amellyel a múzeum egyéves fennállására emlékeznének, ugyanakkor beszámolót tartanának a múzeum fejlődéséről, a tárgyak gyarapodásáról. Az irat végén találunk még néhány javaslatot, ilyenek a faluban található műemlék épületek felleltározása, fotókon való rögzítése és műemléktáblával való megjelölése, az írott kőemlékek megmentése a temetőből, a múzeum kiállításában való elhelyezésük, cikkek, tanulmányok közlése lapokban, szakfolyóiratokban a község múltjára vonatkozóan. Ebből az 1974-es jegyzékből is azt látjuk, hogy már a kezdetektől nagyon pontos elképzelések voltak, ami a gyűjtést, rendszerezést, bemutatást illeti, ezek a tervek aztán az eltelt 45 év alatt rendre megvalósultak, kiteljesedtek.

Dimény-Haszmann  Orsolya