Akárhonnan is nézzük, fájdalmas ez, s mikor ezt mondjuk, eltekinthetünk a mandátumát vesztett szenátor, Eckstein-Kovács Péter személyétől, inkább annak az aggodalomnak kell hangot adni: a kincses város, Kalotaszeg, Aranyosszék úgy maradt felsőházi képviselet nélkül, hogy a közösség ugyan kitett magért a választási részvételt illetően, de ez kevés volt a szenátori hely megszerzéséhez. Az információk szerint Ecksteinnek csak harminc szavazata hiányzott ahhoz, hogy az első fordulóban mandátumot szerezzen, de ez a harminc csak hiányzott, s a Székelyföldről ,,átutalt" töredékszavazatok elégtelennek bizonyultak a szenátori hely megszerzéséhez. Így történik meg először, hogy Románia szenátusában tíznél kevesebb felsőházi tag van, s ha volna ilyen kikötés, nem is alkothatnának önálló frakciót.

Hogy mindez miért történhetett meg, hogy miért indultunk el a parlamenti képviselet történetében a lefelé vezető úton, hogy miért veszítünk pozíciókat, nos, ez mélyebb és nagyon szerteágazó elemzést kívánna, de az már most kimondható: az erdélyi magyarság egyre mélyülő megosztottsága nem csupán a ,,politikusok" marakodásában, önáltató kivagyiságában ölt testet, hanem például a tömbmagyarság körében mutatkozó politikai hitevesztésben, a lemondásban, a közönyben. S főleg önjelölt váteszek örökös pattogásában, viszketegségük nagy vakarásában egyfelől, másfelől pedig az aktívan politizálók fokozatos, de biztos hitelvesztésében, a székekhez való ragaszkodás, illetve a székekre való ácsingózás feloldhatatlan torzsalkodásában. A „belső anyaországnak" titulált Székelyföld szerepvállalásának illúziója a múlté, hiszen egy belső anyaországnak erőt, egységet, elszántságot, a szórvány iránti empátiát kellene fölmutatnia, nem pedig azt, amivel már-már szinte tüntet Erdélyben! A marakodást, a közönyt és a legyintgetést.

Az RMDSZ kormányzati szerepre készül és áhítozik valószínűleg, de az ember már alig-alig hisz ennek hatékonyságában, különösen akkor, ha súlyunk állandóan ,,könnyebbedik". Ki a hibás ezért? Én, te, ő, mi, mindannyian!