Ez érthető is, hiszen decembert már régóta az ajándékok hónapjának tekinti a világ, legalábbis a keresztényebbik fele, nem csoda hát a nagy izgalom, felfokozott hajtóerő, hogy állandó időszűkében szenvedve mindent ,,idejében" beszerezhessünk szeretteinknek, gyermekeinknek, barátainknak, szerelmeinknek, és nem utolsósorban önmagunknak is.

És milyen az emberfia. Látva látja, hogy szomszédja, lakótársa, utcabelije, rokona már napok óta egyre több tömött szatyorral érkezik a környékbeli üzletek felől, elkapja őt is a láz, kevés jövedelme, bevétele ellenére rohanni kezd, néha fejveszetten, nehogy ,,lemaradjon" valamiről, nehogy előtte vásárolják fel éppen azt az utolsó tárgyat, mütyürkét, plüssmacit, műanyag babát, bizsut, mécsest, gyertyát, füstölőt, hintalovat, műegeret, szalon(képes)cukrot, lengyel- vagy csabai kolbászt, számítógépet, felvevőt, lejátszót, mobilt, videót, más elektromos herkentyűket, el egészen a legdrágább fölöslegességekig, giccsekig, pénztárcától és bankszámlától függően.

És itt ,,jön be a képbe" az az áldatlan helyzet — mármint a vásárlóra nézve —, hogy a nagy ,,lázban", rohangálásban nem jut ideje ,,disztingválni", alaposabban megnézni a vásárolandó ajándék lónak a ,,fogát"! Mert igenis, napjainkban már érvényét veszítette az a régi mondás, miszerint ajándék lónak ne nézd a fogát! Én azt mondom: nézd meg! Alaposan vizsgáld át nemcsak a metsző- vagy a szemfogait, hanem az őrlőit is! Ha kell, dugd be a fejedet a ,,pofájába", és ha ott találsz rá elrejtve a rejtjelezett használati utasításra, olvasd el, fordíttasd le, ha nem érted, fejtesd meg, vagy a legegyszerűbb, ha meg sem veszed! Mert nem mind(en) arany, ami ajándékként fénylik! Mert ilyenkor a szőrét hullató, csontsovány, paradontózisos gebe is eladó! És nem szeretném, ha ilyet vásárolnál aranyszőrű táltos vagy csodás póniló helyett nekem vagy a kisunokádnak.

Régebb, az én gyermekkoromban nem ilyesfajta lázban égtünk a nagy Várakozás, a nagy Eljövetel napjaiban. Mondhatnám, szinte semmit sem vásároltunk, sem ajándékként, sem karácsonyfadíszként. Mindent mi magunk, a Család készítettünk el. Összeülve, a kályhában ropogó, szikrázva pattogó tűz melegének, a család apraja-nagyja kipirult arccal, lelkesedéssel aranyoztuk a diót, mogyorót, mosolyogtunk az almára és egymásra, énekeltünk, dalolt a lelkünk-szívünk, nemcsak a torkunk. Igazi kalácstésztát gyúrtunk, nem plasztelint. Formáztuk a díszeket, mézespogácsát sütöttünk, csuhébabát, rongybabát, kóróvitézeket és -muzsikákat készítettünk ajándékba…

És mekkora öröm volt mindannyiunk számára, ha a kivikszolt, fatalpú bakancsunkban megtaláltuk a Mikulás bácsi által elrejtett egy-két szem mogyorót, almát vagy diót, és nem volt virgács, nem volt seprűnyél…

Ilyen volt a mi ,,lázunk" azokban az időkben. Egymást szeretve, egymást megbecsülve, egymásnak örvendve, egymásnak készítve ajándékokat…

Most már más lázban ég a világ. Kóros, beteges hagymázban műlovakon és vakon vágtatunk egy művilágban, a szupermarketek ,,prérije" felé, műgebéket venni…