sörényű ködben élek.
Ösztönöm átad koboznak,
s el nem enged.
Aki átélte, tudja, mit
hallgatok, beszélek.
Zizegő tollat ragad,
Nap-pergament lenget.
Édesanyám! Te alszol,
s itt van már a reggel!
Hová tűnt gyönyör s
kendő a tél sivatagján?
Ki vív meg érted szélütött,
barbár sereggel?
Kire nézzek, suta őrnagy,
értetlen és bambán?
Vért hánytat az árulás.
Ilyen e bitangolt föld.
Eldobunk mindent, ami
jó és (el)követhető.
Villogó bivaly-éjen
lezuhan a vad, megölt
ezredes. Szószátyár volt
rég, ki még menthető.
Kolomp, harang,
csengettyű hallgat végleg.
A szekérderekú asszony,
akit tán elfeledtek.
Akinek nincs söre-bora,
nője, az elmehet.
Nem támasztom fel a
lelőtt, rohadt ezredet.
2008. június 27.
