Gyermekvédelem RomániábanA jogi kerettel semmi baj…

2022. május 26., csütörtök, Család

Nagyon jónak nevezte a gyermekvédelemmel kapcsolatos romániai jogi keretet Najat Maala M’jid, az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) gyermekvédelmi főtitkárságának képviselője, aki múlt héten tett romániai látogatást, de hangsúlyozta, hogy annak végrehajtása továbbra is „kihívást jelent”.

Románia nagyon szilárd jogi kerettel rendelkezik ezen a téren, amely lehetővé teszi a gyermekek elleni erőszak megelőzését és a gyermekek intézeti elhelyezésének alternatíváját jelentő intézkedések végrehajtását. A jogi keret végrehajtása továbbra is kihívást jelent, hogy a gyermekek az erőszak minden formájával – családon belüli, szexuális, zaklatás, emberkereskedelem, kizsákmányolás – szemben védve legyenek. Az ezek megelőzését célzó beruházások nem várhatnak többet – jelentette ki Najat Maala M’jid pénteki sajtótájékoztatóján Bukarestben. Hozzátette, egy globális tanulmány szerint az erre fordított költségeknek országos szinten a GDP 5 százalékát kellene kitenniük.

Megjegyezte, hogy Romániában számos eredmény született ezen a területen, és rámutatott, hogy a 2022–2027-es időszakra vonatkozó, a gyermekek jogainak védelmére kidolgozott nemzeti stratégia nyilvános vitára bocsátása összhangban van a nemzetközi normákkal, és reményét fejezte ki, hogy azt „megfelelően végre fogják hajtani”.

Najat Maala M’jid szerint a közösségekben dolgozó szociális munkások tevékenysége azért fontos, mert a gyermekek elleni erőszaknak lehetnek korai jelei, amelyeket fel lehet fedezni. Egy jól képzett szociális munkás felismeri ezeket a közvetlen vagy közvetett jeleket – magyarázta.

Elena Tudor, a romá­niai gyermekjogvédelmi és örökbefogadási hatóság elnöke elmondta, az illetékes állami intézmények célja, hogy megakadályozzák „a gyermeknek a családi környezetétől való elszakítását”, és ennek érdekében szükség van azon jogszabály elfogadására, amelyet Románia az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalt.

„Az erőszak elfogadhatatlan, de a szociális dolgozók önmagukban nem tudnak megoldást nyújtani rá. Helyi szinten össze kell fogjanak a szociális munkások, a tanárok és az egészségügyi dolgozók. Vannak jogszabályok, léteznek interdiszciplináris csoportok is, de még mindig van tennivalónk. Egységes eszközökre van szükség, amelyeket minden szakember alkalmazhat. Fel kell hagynunk azzal a mentalitással, hogy a gyermekekbe való befektetést költségként lássuk” – vélekedett Elena Tudor.

Az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) gyermekvédelmi főtitkárságának képviselője romániai látogatása során találkozott az állami hatóságok és a civil társadalom képviselőivel, valamint romániai és ukrajnai gyermekekkel, illetve azok képviselőivel. (Agerpres)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 398
szavazógép
2022-05-26: Sport - :

Csak pénzbüntetést kaptak (Labdarúgás)

Az újonc U Craiova és a Sepsi OSK közötti, május 16-án az alsóházi rájátszásban rendezett mérkőzésen történt magyar­ellenes megnyilvánulások ügyében a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága tegnap döntést hozott.
2022-05-26: Család - :

Helyzetkép a veszteségekről

Tanulási veszteséget, mentális problémákat észlelnek a tanárok sok diákjuknál, 2020 és 2022 között öt-tízszeresére nőtt az olyan családon belüli összetűzések száma, amelyek gyakran vagy mindig fizikai erőszakkal végződnek – derül ki a World Vision Románia Alapítvány felméréséből, amelyet a veszélyeztetett helyzetű gyermekek világjárvány alatti oktatásáról és életéről készítettek.