A kézdivásárhelyi Borcsa János író, szerkesztő, irodalomkritikus, irodalomtörténész rendszeresen jelen van különböző irodalmi lapokban és napilapokban cikkeivel, értelmezéseivel, közel tizenöt kötete jelent meg, amelyekben elsősorban az erdélyi magyar irodalom alkotóit és folyamatait vizsgálja – mutatta be a szerzőt a beszélgetéseket felkonferáló György Evelin pénteken a SepsiBook könyvvásár keretében kialakított Köröndön.
Borcsa Jánossal A világot benépesítő művek című kötetéről és általában a kritikaírásról Zsidó Ferenc, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője beszélgetett. A tavaly megjelent könyv műfaji meghatározása szerint kritikai szemle a 2016–2020-as időszak írásaiból. Amint a beszélgetés elején elhangzott, Borcsa János a legidősebb élő erdélyi irodalomkritikus, aki 1980-ban írta meg első kritikáját. Az Igaz szó szerkesztőségének lehetősége adódott akkor, hogy rövid idő alatt összeállítson egy fiatal írókat bemutató antológiát, amihez örömmel vették az ő szakdolgozatának egy fejezetét, mely az akkor már Romániában hat éve tiltólistán lévő Páskándi Géza verseiről szólt. Csoda volt, hogy megjelenhetett ez a méltatás, talán ez motiválta, hogy megmaradt a kritikaírás területén.
Mint mondta, igyekszik most is Bajza József 1831-ben megfogalmazott útmutatásait követni ebben a munkában, miszerint „az irodalomkritikának rendszeres, tudományosan megalapozott, elvszerű tevékenységnek kell lennie”. A megszólalás persze mindig intézményes keretek között történik, az intézmények pedig más-más szemléletet helyeznek előtérbe, és az értékek mellett érdekeket is képviselnek.
Bevallása szerint Borcsa János összességében vizsgálja az irodalmat, a nagy öregek mellett egészen fiatalokról is ír, hisz a kritikaírásnak követnie kell az aktuális trendeket. „Az írók ihlet alatt alkotnak, a kritikusnak alkalmazkodnia kell” – fogalmazott a neves irodalmár, hozzátéve: ez egy olyan műfaj, amit nem írhat asztalfióknak az ember, a kritika megjelenésre predesztinált. Indulásakor saját nemzedékéhez kapcsolódott, de aztán a korábbi nemzedékekre is kiterjedt a figyelme, és a fiatalabb szerzők felé is. „Fontos fenntartani a folytonosságot és a párbeszédet, nem vagyunk olyan gazdagok, hogy az irodalmi hagyományainknak akármelyik területét elhanyagoljuk” – jelentette ki.
Az elmúlt negyven évben több olyan író is indult, aki ígéretesnek tűnt egy bizonyos területen, de később műfajt váltott vagy elhallgatott, persze olyanok is voltak, akik beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Ezek közül Markó Bélát emelte ki, akihez személyes emlékek is kötik, és akinek az irodalmi munkásságát nagyon fontosnak tartja.
Végezetül Borcsa János publicisztikai munkásságáról is szó esett, melyből ugyancsak egyértelműen kiderül, hogy ő elsősorban kritikus, aki az irodalom szemüvegén át szemléli a világot. Zárszóként felolvasta egyik cikkét a műfordításról és kritikaírásról, mely ars poeticájának is tekinthető.
