Vida Gábor Egy dadogás története című regényének tavaly jelent meg a román nyelvű fordítása az írószövetség egy programja részeként, a művet Kocsis Francisko ültette át román nyelvre. A kötet azonban valójában csak afféle ürügy volt a szerző és Lucian Mîndruță péntek délutáni beszélgetésének a SepsiBookon, a téma inkább a magyarok és románok közötti viszony alakulása volt a múltban és a jelenben egyaránt.

Lucian Mîndruță a tőle megszokott empátiával közelített a témához, Vida Gábor pedig az erdélyi magyar íróember, a romániai magyar értelmiségi nyitottságával igyekezett rávilágítani egy-egy kényesebbnek számító kérdésre. Kettejük beszélgetését hallgatva kívülállók fejében az is felmerülhetett: egyáltalán van-e itt bármiféle probléma – ha Romániában mindenki, magyarok és románok olyen tisztelettel viszonyulnának egymáshoz, mint Vida Gábor és Lucian Mîndruță, akkor bizonyára nem lenne. Egyébként sem olyan régi és éles ez a magyar–román ellentét, mint Vida Gábor megjegyezte, a magyarság sosem folyamodott olyan erőszakos fellépésre, mint más nemzetek, Lucian Mîndruță szerint pedig amikor a románok a magyarokat szidják, inkább valamiféle absztrakt ellenségre gondolnak, sosem a magyar barátjukra, szomszédjukra, konkrét, környezetükben élő személyekre. Ennek kapcsán mesélte Vida Gábor, hogy amikor a délszláv háború idején tapasztalható felfokozott közhangulatban stoppoltak egy barátjával, a román kamionos igencsak vehemensen támadta a magyarokat – amikor azonban rájött, hogy ők is magyarok, utánuk eredt, szabadkozott, magyarázkodott, meghívta őket egy italra. A közemberek szintjén nincs baj, a politikum részéről, a médiából érkező uszítás közepette azonban nehezebb megértenünk egymást.

Szóba kerültek természetesen a jelképek is: azért énekeljük himnuszunkat, azért tűzzük ki a zászlót, mert itthon szeretnénk érezni magunkat – ecsetelte Vida Gábor –, mert számunkra a nemzet és az ország határai nem esnek egybe, de magyarázkodnunk sem kell amiatt, hogy miért élünk abban az országban, amelyben élünk.