Távolról sem a véletlen műve volt, hogy szombaton egy geológus faggatta Rostás Péter Istvánt a boiai világhoz fűződő viszonyáról, filológus létére sajátos választásáról. Kiderült, ismeretségük még az 1980-as évekbe nyúlik vissza, és Lucian Boia nevével és könyveivel való találkozásuk sem volt éppen mindennapi.

Klárik László Emil Constantinescu későbbi államfő tanársegédétől kapta az első könyvet, a Történelem és mítosz a román köztudatban címűt. Innentől Boia valamelyest az ő életútját is végigkövette, nagyra értékeli a kritikus, tárgyilagos hozzáállását a történelmi tényekhez, azt, hogy nem akar állást foglalni, és mindig megpróbálja az érem mindkét oldalát megmutatni.

Rostás Péter István számára, noha „történelmi ködbe vész”, hogy mikor is került a képbe Boia, érdeklődése a történelem iránt nem új keletű, gyermekkorában régészi álmokat dédelgetett, de abban a korszakban magyar ember számára nem volt járható pálya, így maradt a filológia és a műfordítás. Ami biztos: Rostás Zoltán szociológus javasolta először, hogy jó lenne Boiát fordítani, ismeri is személyesen, vállalta a közvetítő szerepet. Azóta hat kötet lett belőle – ugyanis nem teljesen igaz, hogy kizárólag ő lenne Lucian Boia magyar hangja, mivel két könyvét nem ő fordította. „Az, hogy Boiát fordítom, valamelyest kompenzálta a régészetről való lemondást” – mondotta.

Esetenként emberpróbáló, de mégis érdekes feladat – állítja Rostás Péter István. Egy atipikus történészről van szó, aki úgy kezeli a témáit, hogy azért több irányból is támadják. Egyrészt a mítoszrombolás miatt, mely által nem csak elméleteket, de meglévő, virágzó és hasznot hozó szakmai karriereket is megkérdőjelezett. Másrészt sztárolt történésszé vált (a leggyakrabban boltokból ellopott könyv is az ő egyik műve volt), és az irigység is előjött a szakmából.

Ami még izgalmasabbá teszi, hogy Boia tisztában van azzal: amire ő rávilágít, az mind polémiát fog szülni, támadni fogják, és vállalja, hogy atipikus történészként nem arat osztatlan sikert. Fel van készülve a provokatív kérdésekre, sértő írásokra, nemtelen támadásokra. Fontos ugyanakkor, hogy nem magányos farkas, vannak követői, de történészi iskoláról esetében nem lehet beszélni. A művei java részére igaz ugyanakkor, hogy noha rávilágít összefüggésekre, a tematizálásban eljut a jelenig, de nem viselkedik jósként, nem próbál a nemzet bölcse lenni. Tárgyilagos történészként egymás mellé teszi az ellentmondásokat, és ezek mentén véleményt fogalmaz meg. Ez igaz a Miért más Románia, a Nyugat hanyatlása, vagy a legutóbb magyar nyelven megjelent Ember és klíma esetében is.  Esszéírói stílusa az, ami a műfordítót is próbára teszi, időként az árnyalatokkal vigyázni kell, hogy a román mondat sejtető jellege a magyarban is érvényesüljön, rá kell érezni humorára, finom levezető iróniájára. Mondhatni, a szépirodalmi rész miatt izgalmasabb, és pont ez az, ami újabb és újabb munkára sarkallja – árulta el Rostás Péter István. Műhelytitokként azt is elmondta: soha személyesen nem találkoztak, telefonon beszéltek csak, televízióban látta, Boia nem használ e-mailt, és a könyveit sem számítógépen írja.

Nem maradhat ki a kérdések sorából: van-e kedvenc Boia-könyve? Természetesen, máig az első, amit fordított, a Miért más Románia, amely benne is elindított egy folyamatot. A könyv fogadtatása is meglepte, ha nem lett volna akkora sikere a magyar változatnak is, akkor talán ma nincs a hat magyar kötet. És, hogy lesz-e folytatás? Kissé telítettségérzése van, szépirodalomban is kipróbálná magát műfordítóként. Ha egy friss kézirat a kezébe kerülne, átgondolná, hogy nekilásson-e, de az sem kizárt, ha Boia egy újabb meredek és izgalmas anyaggal provokál, megtörténhet, hogy nem hajlik el előle. Hajlamos ugyanis a visszaesésre.