A kerékpározás ma ismét reneszánszát éli, de volt idő, amikor veszélyesnek tartották az egészségre és a gazdaságra (a lovas közlekedésre) nézve is, a nyeregbe pattanó nők pedig sokáig erkölcstelennek számítottak – ezt és sok más érdekességet tudhatott meg A bicikli kultúrtörténete című könyv bemutatóján a közönség.
A Bookart Kiadó gondozásában magyarul megjelent kötetről a SepsiBook könyvfesztiválon Vida Gábor író és Hajdú Krisztina szerkesztő beszélt. A szédületes pályát befutott jármű egy vulkánkitörésnek, pontosabban az utána kitört éhínségnek köszönheti feltalálását: az állatokat ugyanis megették, de volt igény a gyaloglásnál gyorsabb és kényelmesebb helyváltoztatásra, és végül egy fájós lábú erdész volt az, aki a XIX. század elején két (fa)kereket egymás mögé állított, és ülést szerelt arra a favázra, amellyel összefogta őket. A fémváz, a pedál és a fék sokkal később adódott hozzá, eleinte a földre érő lábbal hajtották-fékezték az egyszerű szerkezetet, amely rengeteg átalakuláson ment át, amíg az óriás kerekű, akrobatikus képességeket megkövetelő velocipéden át eljutott a bárki által használható drótszamárig, onnan pedig a mai sokféle kerékpáros műfajhoz idomított sporteszközökhöz.
Az új korszakra egyébként nem terjed ki Hans-Erhard Lessing könyve, hanem a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveinél megáll, de addig igen gazdag – és a magyar fordításban több illusztrációval, magyarázattal és magyar vonatkozással is bővített – tárházát nyújtja a biciklizés történetének, és nem csupán műszaki ismereteket, hanem változó társadalmi megítélésére, a hozzáidomuló divatra, még az egyházi vonatkozásaira is kiterjed. Igényes, szép kiadvány, jó színfoltja volt a könyvvásárnak.
